2014. október 25., szombat

Kijelző "bányászás" 1. - Villany fel!

ENGLISH VERSION

Miután most nincs több dolgom a logikai analizátorral (jelenleg munkaszünet van majd a jövő héten más dolgom, lesz így esélyem sincs egy halkabb ventilátor beszerzésére és beszerelésére november 2-ig), így elővettem valami mást ami itt vár a fiókban egy ideje.


Van nekem ebből vagy ötven darab. Telefonközpontom viszont már nincs hozzá, tehát a cucc használhatatlan maximum némi alkatrészbányászatra lesz jó.
Előszöris szétszedtem egyet és arra jutottam, hogy az egyetlen mentésre alkalmas eszköz az a kijelző. Kell némi visszafejtési munka, hogy kiderítsem, hogyan kell meghajtani.
Körülnéztem, de semmit sem találtam a neten. Se info, se szervízkönyv, se kapcsolási rajz. Ráadásul a kijelző meghajtó IC-i a szokásos nyákra rakott szilicium leöntve azzal a fekete takonnyal:



(hogy én ezt mennyire utálom)
Tehát az első dolgom, hogy valahogy bekapcsoljam a telefonközpont nélkül, úgy, hogy fogalmam sincs milyen tápellátásra van szüksége. Az első ránézésre egyértelmű volt, hogy az alaplapon van valamiféle kapcsolóüzemű tápegység:


A szabályozó IC nem volt ismerős:


De feltételeztem, hogy a -5 jelzés 5 voltot jelent. Ha 5 voltán picit többet kapcsolok az egyenirányító diódahídra:


Az bekapcsolhatja a szerkezetet. És kb. 8 voltnál:


A cucc elindult.
Folyt. köv...


2014. október 22., szerda

Logikai analizátor project 2. - első "javítás"

ENGLISH VERSION

Hosszú gondolkodás után (2 mp) és a szervízkönyv alapos tanulmányozását (5 p) követően, hosszú kimerítő munkával (30 mp) megjavítottam a nagyobbik hibát. A soft gombok hibáját:


És a high tech magasszintű szerszám amit használtam:


Igen jól látod, ez egy kozmetikai vattakorong (egy jó koszos darab).
Magyarázat:
Az eszköznek érintőképernyője van. Ezeket hívják "soft gomboknak". Az eszköz korából adódóan ez nem egy kapacitív, vagy rezisztív érintőképernyő, hanem egy infra LED-ekkel és fototranzisztorokkal kifeszített optikai háló.
  1. Amikor először láttam a hibát arra gondoltam talán valamelyik LED meghalt (2 mp)
  2. Utána megnéztem szervízkönyvben, hogy mi ez a hiba (5 min)
  3. Amikor igazolva láttam, hogy a hiba oka közel áll az elképzelésemhez, először is megtisztítottam a képernyő keretét (30 mp)

Logikai analizátor project

ENGLISH VERSION

Turkáltam az ebay-en és találtam egy Tektronix 1240-es logikai analizátort olcsóért. Az eladó hibásnak jelölte a képernyő nagyon alacsony fényereje miatt (és van némi hibás soft gomb is mint az a képeken látható).


Gondolkoztam egy picit. Ez a logikai analizátor talán nem a legjobb a mai digitális elektronikai projectekhez, de egy jól kinéző valami ami talán megéredmel némi rendrakást.
Mi van, ha lecserélem a monitort egy azonos méretű LCD panlere. Tehát licitáltam rá és megvettem.
Ezek után megtaláltam a szervízkönyvét is az interneten. Egy gyors belenézés után arra jutottam, hogy egy NTSC szerű TTL szintű jelet produkál a kijelző részére. Biztos vagyok benne, hogy ez konvertálható a jelenlegi LCD képernyőkhöz.
A licitálás után néztem 7"-es LCD kijelzőt. Most már azt hiszem a konverzió mégsem lesz olyan egyszerű. A jelenlegi terv a következő:
Vegyünk elő egy alap FPGA-t (vagy CPLD-t) és kössünk hozzá némi RAM-ot. A logikai analizátor jelét olvassuk be a RAM-ba, és hajtsuk meg az LCD-t az FPGA-ról a RAM-ot mint frame buffert használva. (uC-ről nem fog menni, mert az LCD-nek 40MHz órajel kell)
Ha őszinte akarok lenni, soha az életben sem nyúltam FPGA-hoz, tehát ez a project jó lehet kezdetnek, tanulni. :-)
Tehát rendeltem egy LCD-t, a szükséges csatlakozókat, és elkezdtem összehasonlítani a szóba jöhető FPGA fejlesztőkészleteket.
Ez után a bevezető után, ma megjött a logikai analizátor.
Bekapcsoltam. A kollégám azonnal rátalált a kontraszt gombra a szerkezet hátán.
Itt látható, hogy milyen "gyenge" is a kijelző a valóságban:


Ahogy látható a teendők listája változott egy kicsit:
- A "soft" gomb probléma kezelése
- Az iszonyatosan hangos ventilátor cseréje
A képernyő cserés ötletemet ugyanakkor nem akarom feladni. Arra jöttem rá, hogy ebbe a logikai analizátor szériába tartozik egy nagyobb model is: a 1241-es. Ennek szines kijelzője van. Mi van ha a sajátomat tudom "ugrade-elni" szinesre? A szervízköny alapján ki fog derülni. Megpróbálom. :-)

2014. október 18., szombat

Multiméter mizéra 4. - Uni-T, Philips

ENGLISH VERSION

Van némi új információm a multiméter témáról. Az Uni-T szállításával kapcsolatos probléma végül megoldódott. A végtelenségig vártam, hogy az eladó újra feladja őket. Egy nappal az ebay határideje előtt még küldtem egy üzenetet. Választ nem kaptam, tehát továbbnyomtam a dolgot az ebay-nek. A pénz visszajött, de multimétert nem kaptam.
Miután végülis van a kezemben egy rakás eszköz, elgondolkoztam a Uni-T darabokon. Nem vagyok benne biztos, hogy változatlanul szükségem van rájuk. Csak az a probléma, hogy nem az összeset magamnak rendeltem, így meg kell beszélnem kedves barátommal aki kérte, hogy mi legyen.
Hosszú utazás után megérkezett a Philips PM2525-ös multiméterem is. A szállítmányozó elszúrta és miután megjárta Csehországot, visszament németországba. A feladó furcsa bejegyzéseket látott a csomagkövető rendszerben, ezért megkérdezte, hogy megkaptam-e. Mondtam, hogy nem. Erre intézkedett a szállítmányozónál, így végül megkaptam.
Szokásosan méricskéltem vele egy picit.
Egyenfeszültség:
Ez pontosnak tűnik.
Ellenállás.
Amikor először próbáltam valami forcsa jött vissza. Végülis kiderült, hogy a mérőkábel volt rossz. Az eredmény:


Ez is pontos. Remek szerkezet.
Végül megpróbáltam belenézni. Ez nem jött össze.


Csak bites Torx csavarhúzóm van ami nem megy bele a műszer lábában lévő mély lyukba és nem akarom tönkrevágni a csavarfejeket - irány vásárolni! :-)

2014. október 14., kedd

POM #1 - Breadboard feszültséginverter 3.

ENGLISH VERSION

Megérkeztek a panelek. Összességében 11 db jött ami azt jelenti, hogy 44 invertert tudok gyártni. A panel minősége nem rosszabb mint a seeedstudio fusion szolgáltatásáé, és még jött egy pár plusz matrica.


Köszi Ian!
Azt hiszem ez nem az utolsó eset, hogy a DirtyPCB-től rendelek.

2014. október 9., csütörtök

Mérnök vicc - folytatás

ENGLISH VERSION

Múlt hét Szerda:
Ma tüzetesebben belenéztem az oszcilloszkópba és a szervízkönyvébe.
Mostmár tudom, hogy mit jelentenek az üzenetek:


CAN'T COMMUNICATE WITH UFO - Nem tudok kommunikálni az előlappal (kezelőszervek)
WRONG AI HARDWARE VERSION - Na az az AI nem AI hanem A1. Nem tudok kommunikálni az analóg egységgel
NO ACKNOWLEDGE ON IIC - Ez meg magától értetődően az előző kettőhöz tartozik.

A konstrukció kb. a következő:
Van egy alaplap ami egy passzív backplane. Ebbe van bedugva a tápegység és a processzorkártya. A processzorkártyáról megy egy kábel az analóg kártára, az alaplapról egy az előlapra és egy a kijelző elektronikájára. Ebből a processzor és a kijelzőegység közötti kommunikáció rendben van. A processzor ugyanakkor semmi egyébbel nem tud kommunikálni. Ez elég egyértelműen az I2C busz hibájára utal.
Kipróbáltam, mi törénik, ha a két hibásnak jelölt panel csatlakozóját egyesével kihúzom. Ez az akció egyik esetben sem tüntette el a másik egység hibáját. Ebből arra következtetek, hogy generális gond van az I2C busszal. Hiányzik a felhúzás (az I2C OC busz tehát felhúzóellenállások nélkül nem megy), vagy nincs I2C órajel.
Azt gondolom, ezt már nem én fogom megoldani. Vagy szervíz, vagy vissza a feladónak.

Péntek:
Elvittem Urbán úrhoz. Némi fejcsóválás után közölte, hogy ez egy újabb konstrukció mint amiket ő ismer és nem vállalta a javítást.
Hétfő:
Még motoszkált a fejemben a gondolot, hogyan tudnám megoldani, hogy egy működő eszközöm legyen. Megkérdeztem az eladót, hogy visszaküldhetném-e javításra, úgy hogy mind a két szállítási költséget én állom.
Az a válasz érkezett, hogy a technikusa csak használni tudja, de megjavítani nem. Tehát vagy visszaküldöm és visszatéríti a teljes összeget, vagy marad nálam és visszakapom a felét.
Ez utóbbit választottam. Most van két tökéletes állapotú eredeti mérőfejem (eddig csak két gagyi kínai volt és egy félig törött, javítgatott Philips) és egy rossz oszcilloszkópom.
Veszek egy nagy levegőt és megpróbálom megjavítani.
Sikerülni valószínüleg nem fog, de hogy tanulok belőle, az biztos.
Tegnap:
Talán kicsit javultak az esélyeim. Találtam egy processzorkártyát az ebay-en, szállítással együtt kevesebbért, mint amit visszakapok. Már csak azt kell bizonytanom, hogy az a rossz.
folyt köv... (amint nekiállok a javításnak)

2014. október 4., szombat

Multiméter Mizéria 3. - Mérnöki Mestermű

ENGLISH VERSION

Egy multiméter érkezett ma. Ezzel együtt már négyen vannak, ami közel van az elvárásaimhoz.
Amikor az ebay-en licitáltam erre, fogalmam sem volt, hogy mi ez. Miután megérkezett teljesen biztos vagyok benne, hogy minden fillért megért amit rá költötten. Ha Dave Jones helyében lennék, akkor most csinálnék egy hosszú YouTube video-t tele "awsome"-at és "beauty"-val. De nem vagyok a helyében, így most némi fotó és szöveg jön.
Ez után a hosszú bevezető után lássuk miről is beszélünk.
Ez egy Fluke 8500A 6.5 digites asztali multimeter.

Ahogy látod ez a cucc nem ma készült. Őszintén bevallom, fogalmam sincs a pontos gyártási idejéről, de a kézikönyv amit találtam hozzá 1977-es. Ez azt sugalja, hogy a készülék kb. 35 éves. 1977 - tudod, a Star Wars éve. :-)
Abból az időből származik, amikor az amerikai cégek termékeit még Amerikában gyártották.


Az eszköz nehéz, kb. 10Kg. Ráadásul az eladó úgy csomagolta be és zárta le a dobozt, hogy egy atomháborút is túléljen.
Amikor bekapcsoltam rögtön elindult. Mértem néhányat vele a referenciáimon, együtt a HP multiméteremmel.
Feszültség:
Egy kicsit el van állítódva, szóval némi kalibráció nem ártana neki, ha terveim szerint referenciának akarom használni.
Ellenállás:


Ez jónak tűnik. Mellesleg jó lenne a 4 vezetékes ellenállás mérést használni, de ehhez kéne vennem némi megfelelő mérővezetéket (Kelvin clips).

A tesztek után kinyitottam a dobozt (Ez most történt másodszor. Először a kollégámmal nyitottuk ki még bent az irodában.).


Ez sokkolólag hatott. Sosem láttam ekkora rendet egy eszközben sem (főleg nem egy ilyen öreg cuccban). Ez egy mérnöki mestermunkának látszik.
Minden egyes kártya egy önnálló műanyag burkolatot kapott. Minden egyes kártya műanyag burkolatának a tetején van egy kihajtható ajtó, amin keresztül el lehet érni az állítási pontokat:


Végül egy kártya kibontva a burkolatból:


Igen boldog vagyok, hogy birtokolhatom ezt az eszközt.



2014. október 1., szerda

Multiméter Mizéria 2. - Hülyeségem története

ENGLISH VERSION

Mára végre összeállt a HP asztali multiméterem tápellátása. Kész van a 110V-os trafó:







Majd ezek után rádugtam a multimétert. Bekapcsoltam mindent. Se kép se hang.
Annyit még megtettem, hogy belekukkantottam. Van benne egy TO-3 tokos 5V-os szabályozó.
A kimenetén kicsit több mint 4.4V:


Miután a Fluke friss darab és használtan jött, megnéztem gyorsan az Agilent-el is:


Ez ~12% minusz. Nem tűnik jónak.
A szabályozó bemenetén:


Nem egész 6V van.
A szabályozó maga egy:

 
 HP 1826-0536. Van a tokon egy National Semiconductor logo. A neten találtam egy keresztreferenciát ami szerint ez egy LM340AK-5.
Ez nem LDO. És a feszültségesése:


2V. Ezek szerint a szabályozó bemenetén alaphangon is 7V-nak kéne lennie.
Mi van, ha ez a cucc valami csoda folytán mégsem 120V-os.
Kerestem a neten egy szervízkönyvet. Le a kalappal az HP/Agilent/Keysight előtt. A jelenlegi weboldalon, korrektül scannelve, fenn van egy ilyen öreg műszer szervízkönyve.
A szervízkönyvben ezt találtam:


Majd némi keresgélés után megtaláltam ugyanezt a panelen is:


És mire volt állítva? Hát persze, hogy 240V-ra
110V-os trafó kiköt, műszer bekapcsol, működik.
Ha már itt vagyunk nézzünk valami pontosságot. Az 5V-os referenciám:


Némi referencia ellenállás:


Hogy mi is ez a referencia ellenállás?


Tehát van egy működő asztali multiméterem és egy felesleges 110V-os trafóm. Ez utóbbi jó lesz majd ha esetleg jön valami valóban 110V-os cucc.
 

2014. szeptember 30., kedd

Little Box Challenge - előzmények

Ennek a cikknek nem lesz angol fordítása. Ezt, ide Magyarországra szánom, okulásul.

Nagyjából két hónappal ezelőtt bukkantam a Little Box Challenge nevű versenyre. A nem beavatottak számára:
Egy olyan eszköznek a továbbfejleszett lekicsinyített verzióját kell létrehozni, ami része egy napelemes rendszernek, és a ma a piacon kapható verziói igen nagy méretűek. A verseny kiírói azt gondolják, hogy ennek az eszköznek a jelenlegi mérete gátja a napelemes rendszerek terjedésének.
Az első pillanattól kezdve tisztában voltam azzal, hogy ez az a téma amihez nem értek. Ugyanakkor elindult a vezérhangya a fejemben, hogy részese szeretnék lenni egy ilyen dolog megvalósításának. Azt gondolom, hogy az elmúlt időben felhalmoztam annyi nem technikai jellegű ismeretet, hogy össze tudjam hozni azt a csapatot amely képes a verseny célkitűzését megvalósítani.
A múltban volt egy szaklapkiadónk. Ez adott ki a versenyhez kapcsolódó szakmában folyóiratot, és a lap jelenlegi tulajdonosához és főszerkesztőjéhez régi barátság fűz.
Arra gondoltam, hogy a Magyar műszaki felsőoktatás és a Magyar gógyi képes megvalósítani egy ilyen projectet.
Megkértem a főszerkesztő asszonyt, hogy keresse meg az egyetemeket (azt a kettőt amely szóba jöhet), hogy legyenek társaim ebben a projectben.
A válasz hosszas hallgatás volt. Majd többszöri rákérdezés után érkezett két válasz a két intézmény egy-egy jeles tagjától:

„Rápillantottam, ez egy pályázati lehetőség. Én elvből nem pályázom, hogy miért azt csak szóban!
Persze keresgéltem, de akik szóba jöhetettek volna, azok sem vállalják, sőt azt se hagyták hogy mondjam, hogy nem.
Szóval ezért nem jeleztem semmit, mert nincs mit!”


"Köszönöm az értesítést, köröztetem a hallgatók és a XXXX tagok között.
Ha van érdeklődés, egy csapatnyi ember talán összejöhet."
- Természetesen azóta sem jött vissza semmi

Azt gondolom, "világszínvonalú" felsőoktatásunk megint kitett magáért.

Ezek után elkezdtem az amatőr körökben és egyéb kapcsolataimon keresztül keresgélni. És hogy-hogynem sikerült olyan embert találnom, akinek 20+ év tapasztalata van a témában és érdekli. Persze nem egyetemi/kutatói körből, hanem a való életből.

Mérnök vicc

ENGLISH VERSION

A kezembe került egy Fluke (Philips) PM3082-es oszcilloszkóp. A szerkezet nem igazán működik.
Bekapcsoláskor ezzel a hibával örvendeztet meg:


Ha esetleg nem tudnád elolvasni a szöveget (semmilyen kezelőszerv sem működik, így fókuszt sem tudok állítani) én kibetűztem:

CAN'T COMMUNICATE WITH UFO
WRONG AI HARDWARE VERSION
NO ACKNOWLEDGE ON IIC

Vicces fiúk.

Multiméter mizéra

ENGLISH VERSION

Itt már írtam róla, hogy bajban vagyok multiméter ügyben. Ahhoz, hogy az ember normálisan tudjon elektronikával foglalkozni, sajnos egy multiméter nem multiméter.
Rendszeresen szükséges, hogy több jellemzőt mérjünk egyidőben. Pl. ha egy tápegység (amikkel épp játszom) hatásfokát szeretnénk meghatározni, ahhoz kellene kapásból négy műszer (be és kimeneti áram és feszültség).
Az alap állapotom az volt, hogy volt két műszerem: Egy öreg Metex és a pár éve beszerzett Maxwell nevű kínai vicc.
Nagyjából egy időben mindkettő megadta magát. A Maxwell össze vissza csinált mindent (kuka). A Metex meg kb. megszűnt értelmesen ellenállást mérni (kidobni nincs szívem mert megvan huszonéve, de használni már nem igazán akaródzik).
A multiméter nélküli állapotot megszüntetendő, berágtam és gyorsan vettem egy Agilent (oppárdon, mostmár Keysight) U1232A nevű szerkezetet (ez legalább fix, hogy megbízható). Ezen túl kerítettem egy Sanwa PS8a-t. Ez utóbbi a táskámba ment, otthoni dolgokra ugyanis nem igazán alkalmas mert még egy krokodilcsipeszt sem lehet rárakni.
Ez így még mindíg csak egy működő DMM.
A többit olcsón akartam megúszni. Rendeltem 3 (maganak csak 2) Uni-T UT136B-t ez kínai létére korrekt darabnak tűnik, ráadásul autorange. Valamint egy HP 3478A-t (használtan olcsóért), hogy legyen egy referenciaeszközöm.
Az előbbi csomag elveszett - még levelezgetek az eladóval. Az utóbbin két hetet ült a vám és a UPS. Ez utóbbit amikor végre megkaptam (két hete), de kiderült, hogy 120V-os, tehát még dolgom lesz vele, mire használni tudom.
Tehát még mindíg itt ülök egyszem multiméterrel.

2014. szeptember 29., hétfő

Kapton transzfer - sikertelen

ENGLISH VERSION

Felbuzdulva ezen a cikken, arra gondoltam én is kipróbálom a Kapton szalag használatát a szokásos műnyomó papír helyett.
A eredmény....
Siralmas:


Először arra gondoltam, hogy katasztrófa az egész és megy a kukába.
Utána végiggondoltam a múltam és rájöttem a következőre:
  • A fotólakkos eljárás sok próbálkozás ellenére sosem jött össze.
  • A jelenleg használt toner transfer hosszú hónapok után kezdett kielégítő eredményt adni.
Ezekhez képest ez a Kaptonos megoldás így első kísérletre nem is rossz.
Amit biztosan tudok:
Ezt a panelt a szokásos műnyomós megoldással fogom elkövetni
Erről a Kaptonos dologról nem teszek le, és még fogok próbálkozni vele.

The Little Box Challenge

ENGLISH VERSION

Hosszas gondolkodás, csapatépítés után, csak nem bírtam ki. Regisztráltam.
Nem, nem kell megijedni. Az érdemi munkát nem én fogom elvégezni, csak a csapatot fogom "vezetni".


2014. szeptember 19., péntek

POM #1 - Breadboard feszültséginverter 2.

ENGLISH VERSION

Némi küszködés után végülis megrendeltem a nyákot.
A dritypcbs a gerber-ből azonnal csinál egy nézetet amitől elájultam:

Igen, jól látod, a panelen nem csak a POM1 szerepel. Összességében 7db nyák került rá. 4 POM1 és 3 olyan panel ami különböző csatlakozók breadboard-ra kötéséhez használható: Sztereo RCA, USB B és 3,5-es jack.

2014. szeptember 13., szombat

POM #1 - Breadboard feszültséginverter 1.

ENGLISH VERSION

Sokat gondolkoztam, hogy mivel merjem elindítani ezt a szériát úgy, hogy a hónap végéig biztosan be is fejezzem a tervezést. A jelenleg a látókörömben lévő projectek közül, biztosan ez a legegyszerűbb darab.
A szerkezet feladata, hogy a breadboard-ra érkező, tipikusan egy db +5V-os betápból csináljon egy -5V-os néhány mA-ig terhelhető tápot.
Mire jó ez? rendszeresen előfordul, hogy a digitális dolgaim mellé kerülnek analog, tipikusan műveleti erősítő alapú áramkörök. Ráadásul nem minden esetben elégséges az egyszem pozitív táplálás (DC-csatolt bemenőjel analog bemenőjel kezelése).
Az áramkör az ICL7660-as (LTC1044, LTC1046) köré épül és összesen 2db külső elemet - két 10uF-os kondenzátort -  tartalmaz.
A tervek el is készültek. Ki is próbáltam a szerkezetet.
Kapcsolási rajz:
Összerakva (Breadboard):


A kép némi magyarázatot igényel. Ez az USB-ről bejövő ~5VDC és az ICL7660 kimenete között mért feszültség. Jó lett vona több értéket is megmutatni egyszerre, de sajnos ebben a pillanatban nem vagyok túl jól eleresztve multiméterrel.

NYÁK terv:


És a költségstruktúra:


A teljes anyagköltség 2€-ra jött ki, ez nem tűnik vészesnek. Ez alkalommal, a bővítendő a lehetőségeket ki akarom próbálni a Dirt Cheap PCB-t mint gyártót.

2014. augusztus 31., vasárnap

USB Dugasztáp - Szétkapva

ENGLISH VERSION

Ugye ismered azokat a pici vékony tápokat amit bedugsz a konnektorba és egy USB csati van a tetején. Tudod, az alma is ilyeneket ad az iPhone-hoz. Eltört az egyik 230V-os lába.
Szétkaptam. Nem az iPhone-ét tehát arra nincs garancia, hogy az is így néz ki belülről.
Íme:


Ennyi.
A lelke egy ATS1636 nevű chip. A mindenki által közismert ArtChip gyártja. Van neki honlapja is. A honlap az artchipsemi.com címen található. Tartalma: 503 Service Unavailable.
Van a cucchoz adatlap is:
http://www.szzcchina.com/cn/pdf%5CCH-ATS1636-V1p1.pdf

A chip az adatlap szerint - mer már ilyen jól tudok Kínaiul :-D (google translate)

"ATS1636 is suitable for low-cost, high-precision constant current and voltage requirements
(CC / CV) applications. Constant current loop without optocouplers, TL431 and complement
Compensation circuitry integrated 700V power MOSFET, reducing system cost.
ATS1636 meet the output voltage of ± 5% production accuracy. Pole
Low starting current, accurate detection can easily meet EPA2.0 bottom
Energy efficiency requirements. Output cable voltage compensation can be based on customer
The required adjustment, greatly facilitate the customer on the system design.
ATS1636 also integrates several protection features: undervoltage lockout, the former
Edge blanking, overvoltage protection, overcurrent protection, open loop protection, lose
Short circuit protection, which greatly increases the stability of the system. ATS1636
SOP-8 package is provided, ATS1636S for SOP-7 package.
"

Találtam egy kapcsolási rajzot is ami kb. megfelel a szerkezetnek:
http://detail.1688.com/offer/1173450146.html

2014. augusztus 30., szombat

Vissza a munkába

ENGLISH VERSION

Vége lett a nyaralásnak, hazaértünk. Hétfőtől munka, valamint kezdődik az iskola is.
A nyaralás alatt sokat gondolkoztam. Született egy rakás új project ötletem, valamint az is felmerült bennem, hogyan tudnék azon változatani, hogy egy rakás félkész projectem vár a befejezésre. Egyre több és egyre régebben.
Azt találtam ki, hogy meghirdetem magamnak a POM-ot (Project Of the Month). Ettől kezdve minden hónaphoz hozzárendelek egy projectet amit az adott hónapban be is fejezek. Hogy működik-e nem tudom, majd kiderül.
Egyenlőre egyszerűbb dolgokkal akarom kezdeni.

2014. augusztus 14., csütörtök

Megérkezett

ENGLISH VERSION

Hosszas várakozás, és rengeteg csúszás után megérkezett az első dolog amit egy Kickstarteres projectből próbáltam beszerezni.
Íme:


Már csak az a kérdés, mikor következik be az a project amihez használni tudom.

2014. augusztus 11., hétfő

Arduino

ENGLISH VERSION

Újabb találkozás az Arduino IDE-vel. A téma nem változott. A Marlin firmware.
Az IDE újra bebizonyította hihetetlen használhatóságát. És ha nekem több fájlom van mint ami egy képernyőre kifér?
3D Printer Marlin firmaware egy 1920x1200-as monitoron (részlet):


Szeretnék megnyitni valamit! Igen, jól látod, ott let sőt lejebb!
Az IDE-ről alkotott véleményem Erich Styger tökéletesen megfogalmazza itt:

"Maybe it is just me: I respect the ‘Arduino way of programming’, but it is just not the way I think development should be done. I need full control of the hardware which includes deep inspection (debugging) of the application. Because in my experience the hard problems (and there are many!) of embedded development can only be solved with good debugging tools."

CNC - Megérkezett!

ENGLISH VERSION

Megjött a postás. És ezt hozta:


A vadiúj 400W-os motor a CNC-hez.
Azt hiszem ma este összerakom.

Lync telepítés bonyolultan

Cégünk jelenleg SkyPE-ot használ a belső kommunikációra (instant message, telefon,videokonferencia). Az utóbbi időben elég sok bajunk van vele. Szakadozik, lebontogat. Ezen túl, céges környezetben igen kényelmetlen használni.
A tárgyalóban van egy gép. Ezt használják a kollégák a belső gittrágásokhoz konferenciagépnek. Van rajta egy jog nélküli felhasználó akinek a SkyPE felhasználója mindenkinél fel van véve aki a konferenciákon részt vesz.

Múlt hét Hétfő:
Kezdődő gittrágás kapcsán jönnek a kollégák, hogy a SkyPE kliens nem tudja frissíteni magát, kéne neki egy admin. Odamegyek, kétszer megpróbálok belépni az atyaúristen felhasználómmal az UAC-ba, nem enged be. A kollégák elzavarnak, hogy hagyjuk, a gittrágás megy ennélkül is, és az most fontossürgős.

Kedd délután:
Megtalált a manágement, hogy Lync kéne. Némi kavarás, hogy épp tudok-e E3 próbát kérni az O365-ből. Nem tudtam, vettünk néhány felhasználót próbára. Este 9-re ketyegett a Lync

Csütörtök:
Elővettem a tárgyalóban lévő gépet. Megpróbáltam belépni rá adminként (domain adminként). Közölte, hogy nem tud beengedni, mert a gép és a domain közötti trust az örök vadászmezőkre távozott. Kísérlet jobbra, kísérlet balra, semmi.
Kiderült, hogy sikerült két gépnek azonos nevet adni. Hurrá!!!
Fogtam a másik gépet amely láthatóan birtokolta az accountot a domainben és átneveztem.
Újabb bejutási kísérletek következtek, sikertelenül.
A lokál admin jelszavát nem tudom. Próbáltam kideríteni, nem jött össze.

Péntek:
Sürgetés a manágementtől, hogy lehet-e már Lync-et teszteli. Nem.
Törjük föl:

A homlokomon látható balek felirat villogtatása bekepcs

Keresek offline password hack toolt.
Találok egyet. Kiírom USB-re, gép nem bootol.
Keresek másikat. Közli, hogy USB, csak a fizetősben. Ok. CD-t írok. Bootol (Linuxot). Megmutatja a felhasználókat. Közli, ha jelszót akarok változtatni, fizessek.
Anyád.
Fizetek.
Letöltöm,
USB kolcsot gyártok.
Bedugom a gépbe, nem bootol.
Anyád.
CD-t írok. Bootol. XP-t!!!!!!
Grafikus felület, nem látja a diszket.
Már, hogy a repedtsarkú büdös istenit látná a nyüves 13 éves XP a diszket egy akutális UEFI-s notin?
Mi a halálért kellet azt a linuxot ami megmutatta az accountokat XP-re cserélni.
Pénz kuka. Eddig is utáltam azokat a cégeket, amik free toolok tetejére épített grafikus szirszarból csinálnak pénzt. Általábban messze elkerülöm, csak most sürgős és fontos. Reméltem legalább működik. Hát nem.

Ma (azaz Hétfő):
Nézzük meg, hogy a Hiren aktuális verziója kezeli-e a Windows 8.1-et.
És igen.
Hiren letölt, CD süt, bootol.
Nem bootol. Megáll valahol a password change-es linux közepén.
Néhány kernel opció kipróbál, semmi. Csókoltatom a Lenovo-t, vagy valakit.
Noti szétkap, vinyó ki, HP desktop-ba be.
F2, F8, F9, F10 össze-vissza nyomkodása: Hiren elindul.
Kinyírom az Admin jelszót.
Vinyó vissza a notiba.
Admin nem tud belépni. WTF?
Megint szétszed, diszk, vissza a HP-ba.
Megnézem tüzetesebben:

User: Administrator
Is Admin: Yes
Status: Locked

User: XXXXXXXX
Is Admin: Yes
Status: Blank

Hogy az a jó büdös. Nem figyeltem oda. A lokál admin tiltva, helyette viszont van egy user JELSZÓ NÉLKÜL, ADMIN JOGOKKAL!!!!

Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Balek lámpa kikapcs

Vinyó vissza,
Jelszómentes userrel belép,
domainből kiléptet,
domainba beléptet.
Domain Adminnal belép,
Lync letölt telepít.
Az össz áldozat, a tárgyaló user automatikus loginja. Ezt még orvosolnom kell.

2014. augusztus 6., szerda

Verseny

ENGLISH VERSION

Egy jó ideje érdekelnek a napelemes rendszerek (egyszercsak nekem is lesz).
A napokban egy gyártói hírlevélben egy link keltette fel a figyelmemet. A Google és az IEEE kiírt egy versenyt, nagyhatásfokú és kisméretű napelemes inverter tervezésére és építésére:


Én magam részéről, nem vagyok egy teljesítményelektronikában otthon lévő ember, de akit érdekel, és ért hozzá, lehet nevezni. A nevezési határidő 2014. szeptember 30. Az első díj:

$1.000.000

2014. július 30., szerda

A bűnös

ENGLISH VERSION

Miután megállt a CNC, mértem egy gyorsat, azt eldöntendő, hogy a motor vagy a tápegység a tettes. A motor volt.
Ez azt jelenti, hogy szembe kellett néznem a legnagyobb félelmemmel a CNC-vel kapcsoltaban. A motor tartót és a teljes z-axis mozgórészt egy darabból marták ki. A motor ebbe olyan szorosan került rögzítésre, hogy feszítés nélkül nem lehet kiszedni (már próbáltam). Attól félek, hogy ha elkezdem feszíteni a motor tartó kengyelt akkor eltöröm.
Végül is kerestem egy fa éket a műhelyemben, kicsavaroztam a motort tartó két csavart, beütöttem az éket a kengyelbe és némi feszegetéssel sikerült a motort kibányászni.
Íme a bűnös:


Gyorsan rendeltem is egy új - immár 400W-os - motort a helyére az eBay-ről. Amíg megjön, a CNC félrerakva, bár lehet, hogy ezt szétszedem és megnézem mi a baja.

2014. július 28., hétfő

SG90 szervo vezérlő

ENGLISH VERSION

Ha végre sikerül rendberaknom a 3D nyomtatóm (egy ideje megint nem nyúltam hozzá) akkor akarok hozzá egy automatikus magasságállító mechanizmust, ugyanis jelenleg ez elég fájdalmas. Találtam hozzá egy jól kinéző megoldást: https://www.thingiverse.com/thing:301715
Ehhez rendeltem egy marék SG90-es szervót az eBay-ről, amik meg is jöttek már egy ideje.
A múlt hét vége felé jött egy feladat. Meg kéne oldani egy kis webkamerának a magasságállítását úgy, hogy az nincs elérhető helyen. A dologra ráadásul csak a hétvégém állt rendelkezésre, mert ma reggelre meg akartam oldani az egészet.
Az eredeti elképzelés a következő:
TI Launchpad + SG90 szervó, USB porton felkötve egy gépre, és onnan lehet vezérelni.
Kerestem valami mintaprogramot az MSP430-hoz. Ezt találtam:
https://www.youtube.com/watch?v=b0SYQ7JHgt4
Működött, nem tetszet. Megpróbáltam az adatlap alapján írni valamit. Az nem ment. Az adatlap időzítései köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
Végül újraírtam amit eredetileg találtam. Meghagytam az időzítéseket és renberaktam a struktúrát.
Ezek után jött a soros kommunikáció.
Hosszas küzdés után kiderült számomra, hogy a LaunchPad user soros cucca nyomokban sem működik a Windows 8.1 alatt. A driver ott van, kapcsolódni lehet hozzá, csak épp a terminálban nem megy semmi.
Előkapartam a fiókból egy Conrad-os CP2102-es USB soros cuccot. Driver vadászat után, azonnal elindult. Megírtam a kódot, megy minden, csak épp így mechanikailag nem maradhatott.
Sajnos panelt tervezni, gyártani nem volt időm. Maradt a próbapanel (hogy ezt én mennyire utálom).
Íme az eredmény:




A kész kódot, majd kirakom a GitHubra.
A project ugyanakkor sajnos nem jött össze. Amikor a kamera tartót próbáltam kimarni, megállt a CNC motorja, és el sem indult többet. Egyenlőre nem volt energiám szétszedni, még nem tudom, hogy a motor halott, vagy a vadi új tápegység. Majd holnap hajnalban méricskélek kicsit.