2015. december 5., szombat

Xperia Z1 sokadszor + hőlégfúvó

Eltörtem a telefonom. Már megint.
Most szerencsére csak a hátlapját. Egyszer csak azt vettem észre, hogy kereszben ketté van törtve (ja, a macska meg fel van mászva a fára, de ezt az állapotot most nem tudom szebben megfogalmazni).
Tegnapelőtt pedig leejtettem. Nem esett nagyot, ráadásul parkettára (és nem betonra), de a kettétört hátlap összesen ennyit bírt. Berobbant:



Miután az utolsó kijelző rendelésnél előrelátóan kettőt rendeltem mindenből, így még volt tartalék hátlapom. Így tegnapelőtt este neki is láttam, hogy kicseréljem.
Sajnos a csapos (hőlégfúvó) közbeszólt.
Eddig is rendetlenkedett már, de tegnapelőtt a fűtésvezérlője átment magyar népmesébe: hol volt, hol nem volt.
Konkrétan pár másodpercre bekapcsolt, majd ki, majd be, majd ki.
Erről a cuccról beszélek:



Tegnapelőtt este ezzel fel is adtam a hátlapcsere projectet.
Tegnap este buzgó lelkesedéssel (elvégre kezdődik a hétvége) nekiláttam a hőlégfúvó javításának.
Szétszedtem. Megkerestem a fűtésvezérlő (az előlapi kijelző mögötti panel) rendetlenkedő betápját. Mint az várhatő volt a hátlapra szerelt tápegység panelről jött.
Kiszedtem a kompresszort (másképp nem férek hozzá a táphoz), majd a táp panelt. Mindenféle mérés nélkül ezt találtam:



Egy 50 ohmos ellenállás gyakorlatilag ki akart esni a panelből, a trafó egyik kába, pedig nem volt beforrasztva (ez utóbbi valószínüleg nem befolyásolta a működést, mert eredetileg is így volt)
Kijavítottam a hibákat (a trafó lábát csak azért mert bántotta a szemem):



Kipróbáltam, működik. A jól végzett munka örömével a lelkesedésem is elmúlt. A telefon javítása mára maradt.
Hajnalban neki is ugrottam. Kicseréltem a hátlapot.
Amióta nekiálltam javítgatni a telefonomat, folyamatosan azt tapasztalom, hogy a két üveg, nem mindenütt tapad a kerethez. Most megpróbáltam felolvasztani a ragasztót és melegen odanyomkodni egy kicsit. A helyzet javult, de nem az igazi. Két sejtésem van:

  • A keret deformálódott amikor ráléptem
  • Az utángyártott előlaphoz/hátlaphoz adott ragasztó, nem olyan erős mint az eredeti.
Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az üveg sem olyan erős, valamint nincs rajta a Sony eredeti kemény vastag védőfóliája sem. Nem arról beszélek amit házilag, vagy a GSM boltokban szoktak felragasztani, hanem arról, amit ha leszedsz jön a Sony felirat is vele.


2015. november 11., szerda

Elég



Alig három hét híjja annak a két évnek, amióta folyamatosan szívok a 3D nyomtatómmal. Rengetegszer félretettem, mert a sikertelenség éményét nyújtja, ahányszor csak hozzáérek. Minden sikeres nyomtatáshoz tíz sikertelenen, és valami hardver reszelésen keresztül vezet az út. A 3D nyomtató, nekem nem cél, hanem eszköz.
Két napja, olyan jó hangulatban voltam, hogy azt hittem, nekem már a 3D nyomtatás is sikerülhet. Tévedtem. Megpróbáltam kinyomtatni némi magasítót magához a 3D nyomtatóhoz PLA-ból, hogy elegendő légáramnak, hagyjak helyet, hogy megfelelően tudjon hülni a szarul tervezett elektronika, ezzel lehetővé téve, hogy tudjak ABS-ből nyomtatni annélkül, hogy Marlin (a nyomtató firmware) barátunk megint kifagyna (ahogy szokta).
Első nyomtatás sikertelen - Az én hibám, a nyomtatón kívül beakadt a szál.
Második nyomtatás sikertelen - Az Y irány elkezdett ugrálni, valahogy úgy mint itt: http://community.robo3d.com/index.php?threads/shifting-layers-in-y-axis.4690/
Harmadik nyomtatás - A nyomtatófej felszedte, a teljes eredményt, még mindíg vakarom a fejről a műanyagot.
Tehát, ELÉG!!! Nem éri meg a befektetett munkát. Ez egy rosszul tervezett komplett szemét. Azt hiszem már eddig is sokkal több munkát tettem a reszelésébe, mint amennyit ér. "Gazdaságosan nem javítható" :-)
Miután Kínában ma van a Nagy Internetes Bevásárlónap, vettem egy decens nyomtatót a Geeetech-től, igen jó áron (kevesebb mint a feléért "annak a szemétnek"):

És amikor ideér "az a szemét" megy a Vater-ára.

2015. november 2., hétfő

Outlook 2016 - Nem feature, bug

Ma jött egy frissítés az Office 2016-hoz.



Örömmel jelentem, hogy az Exchange 2010-es fiókom elkezdett működni. Tehát ez nem a feature, hanem a bug kategóriában indul.

2015. október 28., szerda

Xperia Z1 - újra

Ma csak pofára ejtettem, legalább nem léptem rá:


Újabb kijelző rendel.

2015. október 20., kedd

Xpreia Z1 - gyógyult

Valahogy az elmúlt pár hétben, se kedvem, se időm nem túl sok volt, a hobbi dolgaimmal foglalkozni.
A telefonom alkatrészei már hetek óta egy műanyag kajásdobozban laktak.
Ma reggel, volt egy fél órám, erőt vettem magamon és összeraktam:


Bónuszként befelé, az autoban közölte, hogy frissítene. Így már 5.1.1-es droidal megyek.
Már telefont is tudok javítani! :-D (felírjam a LinkedIn-re?)

2015. október 5., hétfő

OutSHIT 2016

Egyre dühösebb vagyok. Kezdek eljutni arra a pontra, hogy megszabaduljak a Microsoft-tól ahol lehet.
Nem akarok listát írni, egyre hosszabb lenne.

Megpróbáltam beüzemelni ezt az Outlook 2016 nevű szeméttömeget.
Amíg a céges Office 365 accountomhoz próbáltam hozzákötni ment.
Amint a saját Exchange 2010-em következett a dolog nem jüön össze.
1. Mi a büdös francért kéri a Microsoft fiókom bejelentkezési adatait az autodiscover alapján a SSSSSAAAAAJJJJJJÁÁÁÁÁTTTT szerveremhez????????



2. Ha megadom a saját domain-es jelszavam, az nem jó, ha megadom a Microsoft-ost akkor meg visszadobálja az ablakot. Naná. Ott nincs mailboxom te idióta!!!!
3. Ha manuális típust adok meg, ott nincs Exchange (nevezd RPC over HTTP-nek, Outlook Anywhere-nek, vagy aminek akarod). ActiveSync van, pontosabban NINCS, mert az az ActiveSync ami jó a WP-nek, az iOS-nek, az Androidnak, a korábbi Outlook verzóknak, vagy bárminek ami ActiveSync-et használ, az ennek a nem tudom minek nevezzem izének nem jó.

Saját szerver, használom, tanulok rajta, dolgozom rajta, időnként fejlesztek rajta. NEM AKAROM A KICSESZETT FELHŐTÖKBE FELRAKNI !!!!!! Fogod????????

2015. szeptember 17., csütörtök

Xperia Z1 - A transzplantációs várólistán

Végül is úgy döntöttem, megjavtíom a telefonom magam.
Leszedtem a hátlapot:



Tulajdonképpen az előlapot is de, arról jobb, hogy se fotó, se video nem készült.
Megrendeltem a kijelzőt és a hátlapot. Így néz most ki:

Az eleje:

és a háta:


És a hőlégfúvó kérdés, hogy túlélte-e most nem fúj.

2015. szeptember 16., szerda

USB Mikroszkóp "Állvány"

Hogy őszinte legyek, nem vagyok a Lego nagy barátja. Amikor gyerek voltam játszottam ugyan vele, de nem túl sokat. Elég korán beleugrottam az elektronikába és félreraktam a Lego-t.
Évek teltek, és ma van egy fiam, aki megszállotja a Lego-nak. Ez egy kicsit megrémít.

Együtt azzal amiről korábban írtam, vettem egy másik mikroszkópot is. Nagyítónak akartam használni az íróasztalomon. Megérkezett. Rájöttem, hogy az álvány amit vele adtak egy katasztrófa.
Akartam valamit amit gyorsan meg tudok építeni, miután nincs időm megépíteni azt a megoldást amit elképzeltem.
Tehát kölcsönvettem némi Lego elemet a fiamtól. Itt az eredmény, a magassága állítható, ezzel megoildva a fókuszállítást:


A háttérben látható a kép amit csinál.

Rendelés Kínából

Folyamatosan rendelgetek dolgokat Kínából az eBay-en és az AliExpress-en.
Most rendeltem egy USB LCD mikroszkópot. Ezt:

Megérkezett, de akkumulátor nélkül.
Ok, beszéljünk az eladóval (a szürke dőlt betűs szöveg csak az én gondolatom, nem volt a levelekben)

Me: The item arrived without the rechargeable battery. I don't know if this is intentional or not (I'm aware that certain regulations doesn't allow the shipment of the battery). Anyways: Please tell me the exact battery model needed, and if keeping out the battery was unintentional, I'd like to get one.

Seller: Thank you for your kind email and sorry for the trouble.
Sorry to say the item does not include a battery.
Because of the aircraft accident, our shipping company
does not ship items with batteries included now.
Powered by: 3.7V-4.2V Rechargeable lithium battery
In this case, how about you buy the battery in your local place?
We will be responsible for the cost of the battery.
Do you agree?
We look forward to your reply.

Me: Thank you for the answer and your generous offer, but I still would like to know the exact type of the battery, because
"Powered by: 3.7V-4.2V Rechargeable lithium battery" is too generic to find out what kind of battery I need.

Seller: We confirm this is the exact type of the battery: 3.7V-4.2V Rechargeable lithium battery .
You can have a check on eBay.
Then you can choose one and buy it .
Any question is welcome.
Have a nice day.

Me: Igen, meg tudom erősíteni, hogy egy komplett idióta vagy.
Let's assume, that you haven't got a clue about, what kind of battery is needed, but you will never admit it.
So, to help you. Fortunately I had a Nokia battery, what almost fitted into the unit. Based on this battery I made some research, to find a bit shorter one. Actually I found installed and tried out.
Please be so kind, to add to the description to the unit, to help to the future buyers. The battery what fits into the unit is the Nokia BL-5B. I bought one, for nuts, so I don't need any refund.

Ezen felül az egyik LED a cucc alján halott, ezt nem érzem tragikus problémának. Inkább megjavítom, minthogy visszaküldjem.
Nem igazán kedvelem, amikor valaki hülyénak néz. Ez lesz az első alkalom, hogy amikor egy cucc megérkezett és nem fogok ötcsillagos értékelést adni.

2015. szeptember 15., kedd

Telefon

Hogy ez a Sony telefon mekkora gáz. Még azt se bírja ki, ha pofával leejtem az aszfaltra és rálépek :-)


Sony Xperia Z1 - R.I.P.
Visszaálltam a Nokia 920-ra átmenetileg. Már a hajam tépem...

2015. szeptember 14., hétfő

Supermicro szerver hack - BUKÁS

Ez egy "hack", de nem a szoftver oldalról. Ez némi hardver.
Be akartam rakni egy 2,5"-ös SSD-t a Supermicro 3.5"-es hot-swap tálcájába:


Szétszedtem a tálcát, és a probléma egyből látszik:


Minden 3,5"-es meghajtó mindkét oldalán van három lyuk. Az esetek nagy részében a középsőt nem használják. A tálcán nincs is ott lyuk. Sajnos a 2,5/3,5-ös átalakítónak kell az a lyuk.
Lyuk hiányzik, hát fúrtam:


A tálcában vannak rugós betétek, amikre ugyanúgy kell lyuk. A rugó nagyon vékony anyag. Megpróbáltam kifúrni:


BUKTA!!!!


Rendben, Még van használaton kívüli tálcám, tehát jöhet a következő próba. Mi van akkor, ha az átalakítót hamarabb szerelem be mint a rugót és nem fúrok lyukat?
Próbáljuk meg:


Hopp, ezek a csavarok túl hosszúak. Nem tudom levágni őket a tálcában. A vágás túl meleg lenne ennek a műanyagnak.
Eltartott egy ideig amíg kitaláltam, hogyan tudom rögzíteni a csavarokat a satuban, hogy le tudjam vágni.
Végül sikerült.
Ekkor összeraktam az egészet, sikeresen. Amikor magához az SSD-hez kezdtem csavart keresni, az első dolog ami a kezembe akadt, néhány csavar volt amik tökéletesen illettek a most levágottak helyére. :@

Végül megpróbáltam berakni a tálcát a szerverbe. Nem ment be. Kiderült miért:


BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! BUKTA!!! 

Komplett idióta vagyok. Nem néztem ezt meg előre.

2015. szeptember 1., kedd

TI Precision Labs - Megérkezett

És végül...
Némi Fedex/Vámhivatal iszapbirkózás után landolt az asztalomon:


Kezdődjön a tanulás....

2015. augusztus 27., csütörtök

Microsoft - Örjöngök

Az teljesen normális, hogy a tetves O365-ben 13-án leadott hibajegyre a mai napig annyi sem jött, hogy fapapucs?

2015. augusztus 19., szerda

Megszakítjuk adásunkat - TI Precision Labs

Itt írtam a Texas Instruments Precision Labs nevű eszközéről, és a terveimeről, hogy megépítem otthon.
El is kezdtem dolgozni rajta. Újraterveztem a kapcsolási rajzot KiCAD-ben, legyártottam a NYÁK-okat a műveleti erősítőkhöz, részben megterveztem az alaplapot is.
Ezen túl a projectet kiraktam a Hackaday.io -ra, ahonnan kikerült a Hackaday blogra is:
http://hackaday.com/2015/06/10/hackaday-prize-entry-teaching-opamps/
Nem tudom, hogy a TI-nél olvasta-e valaki amit írtam, de ma ez jött egy e-mail hírben:


Tehát az enyém már útban van Budapestre:


Cirka 60 dollárt fizettem érte szállítással együtt.
Ha szükséged van rá, kapkodd a tappancsaid, amíg még van belőle!
Megjegyzések:
Első: A project hivatalosan lezárva - Millió más dologgal is el tudom tölteni az időm
Második: Nagy köszönet ezért a lehetőségért Texas Instrumentsnek!

2015. augusztus 13., csütörtök

CNC motor meghajtó 13. - Front Panel

A panelek több mint egy hete megérkeztek:


Beforrasztottam:


Fogtam egy Novoton fejlesztőkészletet, kettévágtam és beforrasztottam a hiányzó csatlakozót, hogy programozónak használhassam:
 

Végül nekiálltam átírni a vezérlő programját az új lábkiosztáshoz. E közben kicsit a kódot ki is akarom takarítani.
Hogy kipróbáljam, működik-e a panel, írtam egy "Hello World" -öt hozzá. :-)


A panel működni látszik egyenlőre. A következő lépés a kód konverzió és takarítás.

2015. augusztus 5., szerda

Kiterjeszthető breadboard 2. - StickVise

Amikor megcsináltam a kiterjeszthető breadboardomat, kaptam egy megjegyzést Alex Richtől, a StickVise tervezőjétől. Azt mondta, hogy kéne gyártanom egy breadboard kiegészítést a StickVisehoz.
Gondolkoztam rajta, még rendeltem is némi alkatrészt hozá (egy hosszabb rudat a StickVise-hoz), és végül tegnap legyártottam:



És csináltam egy videót a folyamatról. Ez az első, ahol beszélek is, tehát láthatod milyen katasztrófa az angolom. :-)


UV levilágító 19. - Az új kijelző

Ahogy a levilágítóról szóló utolsó bejegyzésemben írtam, megrendeltem az új kijelzőt. Meg is érkezett vagy három hete (szabadságon voltam, így nem tudtam megírni ezt a bejegyzést).
Kipróbáltam:

Működik, látható, de még mindíg elég halvány. Megtartom aíg elkészül a háza. Meglátjuk, hogy elég jó-e bedobozolva.

2015. július 20., hétfő

CNC Motor Meghajtó 12. - Vezérlőpanel terv kész

Ahogy ígértem az előző bejegyzésemben, picit változtattam még a kapcsolási rajzon. Hogy pontosabb legyek, bekötöttem a "rotary encoder" (fogalmam sincs minek kéne fordítani. Tudod, az a bizbasz amit a jelenlegi digitális erősítőkön hangerőszabályónak használnak poti helyett) nyomógombját. Ez lehetőséget teremt arra, hogy egy menürendszerben navigáljak vele (már, ha írok ilyet), ezzel szükségtelenné téve a további fizikai gombok használatát (üzemmód kapcsoló, kalibrációs gomb), és megteremtve további funkciók hozzáadásának lehetőségét. Itt van a rajz módosítása (a teljes lapot nem tudom iderakni - a jelenleg használt gépem felbontása nem engedi meg. Minden rajz megtalálható a github repoban)

A jelenlegi kapcsolási rajz lesz a véglelges, ha nem találok benne további hibákat később. Thehát terveztem egy panelt belőle:


És megrendelem a dirtypcbs.com-tól.
Várom, hogy megérkezzen...

2015. július 17., péntek

UV Levilágító 18. - Kijelző - Siker? Kudarc?

Terveztem...


kimarattam...


és megépítettem az új kijelzőpanelt:


Ezt azért akartam elkövetni, mert nem igazán voltam kibékülve a régivel. Túl vékony vonalak a nyákon, amik alig élték túl a maratást (a maszkolási technikám is sokat fejlődött azóta), a gombok túl közel voltak egymáshoz, a LED kijelző nem érintkezett elég szorosan, a csatlakozó rossz helyen volt.

Kipróbáltam, Működik...



...de nem tekinthetem teljes sikernek. Ahogy látható, a kijelző olyan halvány, hogy alig látszik (ha látszik egyáltalán.

Az okot tudom. Ehhez néhány évet vissza kell menni a múltba. Mondjuk öt évvel ezelőtt, akartam építeni valamit. Vettem egy LED kijelzőt és valami meghajtót hozzá. Végülis nem építettem meg. Hogy őszinte legyek, arra sem emlékszem mi volt az. A LED kijelző ott maradt a fiókomban.

Amikor elkezdtem ezt a levilágítót építeni, jó ötletnek tűnt a fiókban maradt kijelző használata. Ez egy HDSP-B09G kijelző az Avago-tól (korábban Agilent (korábban HP)). Mint kiderült igazán régi tervezésű eszköz, kis fényerejű LEDekkel.

Amikor rájöttem, hogy ez használhatatlan, elkezdtem keresni valamit, azonos lábkiosztással. Az eredmény NULLA - kivéve az Avago picit újabb HDSP-B03E modeljét. Nem vagyok meggyőződve, hogy ez valóban fényesebb.

Tehát két választásom van:

  1. Megveszem és kipróbálom a "fényesebb" Avago-t
  2. Újratervezem és újragyártom a kijelzőt mégegyszer (Neeeeeeeeeeeem!!!!!)
Tehát megrendeletem az Avago kijelzőt és meglátjuk mi lesz.

2015. július 8., szerda

UV Levilágító 17. - Újrakezdve

Ezt a projectet immár egy éve félreraktam. Nagyjából a következők miatt:

  • Nem találtam megfelelő megoldást a tetőre és az üveg/plexi lapra
  • Le kellett volna gyártanom a hátlap betéteit, de miután a CNC meghalt, ez is meghalt vele
  • Nem tetszett a famunka amit elkövettem


Az üveg/plexi ügy:
A probléma ott van, hogy milyen üveget/plexit/stb. használjak a LED-ek teteján ami átengedi az UV fényt. Még egy UV integrátort is vettem az eBay-en (valami 20 dollárért), hogy mérni tudjam az átengedett UV fény mennyiségét.
Kb. két hónapja egy ötlet pattant ki a fejemből. Rájöttem, hogy egész idő alatt fordítva gondolkoztam.

Mi van, ha az egész cuccot a feje tetejére állítom?
  1. Nincs szükségem semmilyen anyagra a LEDek és a maszk közé.
  2. Ha a maszkot a panel tetejére rakom, látom az igazítást és nem csak saccolom.

A következő lépés egy új doboz tervezése és építése. Egy kicsit továbbgondoltam a dolgot. az egészet egy lapos zárt dobozba rakom (felnyitható tető nélkül) és a munkadarabnak csinálok egy fiókot. Ez így kevesebb helyet foglal, miután lehet a tetejére is pakolni.

Tehát terveztem egy új dobozt:


A világító paneleket fejreállítottam, és adtam hozzá két fiókot. A felső a munkadarabot tartja a levilágítás alatt, az alsó pedig egy tárolórekesz az üres NYÁKoknak.
Ezt a tervet szét kell szednem a darabjaira, hogy gyártható legyen. A kérdés amit meg kell válaszolnom, hogy legyártsam-e magam, vagy rendeljem meg a darabjait valahol.

2015. július 7., kedd

Nyeremények tömege

Vége egy újabb körnek a Hackaday.io-n. Ezúttal azok a projectek kerültek kiválasztásra amelyek a szponzorok alkatrészeit használják. Minden félvezetőgyártó szponzorhoz - név szerint Texas Instruments, Freescale, Microchip és Atmel - tartozott egy lista. 50 project listánként (összesen 200 díj) került díjazásra.
A szerencsés napjaim folytatódnak, a következőket nyertem:
Egy Stickvise (ez már a harmadik):

Két Bluefruit LE:


Egy Mooshimeter:


Egy Cordwood puzzle:


És egy TV-B-Gone Kit:


Még mindíg bíztatok mindenkit. Tessék a projecteket regisztrálni! Még rengeteg dolog vár a következő körökben.

2015. július 2., csütörtök

USB Booster 1. - Második bukta

Egy ideje nem írtam erről a projectről. Most összefoglalom, hogy mi történt.

Első terv - Bukta

Terveztem egy panelt az MCP1642-hoz:



Sajnos néhány alkatrész nem igazán fért be, szóval némi alkatrészcsere kellett a dologhoz.
Terheléses tesztnél, nem igazán akart működni, végül rájöttem miért:


Az én hibám, meg a gyártó hülyesége (szerintem).

Álmomban sem gondoltam, hogy valaki egy SMD alkatrész bekötését alulról rajzolja az adatlapra. Amikor elkövettem a KiCad modult az adatlapról, nem vettem észre a "BOTTOM VIEW" feliratot. Tehát a csatlakozó rosszul lett bekötve.

A szabályozó működik, csak az egész panel használhatatlan.

NYÁK újratervezés, új építés...

Második terv - Bukta

Terveztem egy második verziót, javított USB bekötéssel:


Megépítettem:

A gondok itt kezdődtek.
Az első dolog, testelni akartam. Ehhez nem elég, hogy rákötöm valami véletlenszerű USB tápforrásra. Változtatható feszültségűt akartam.
Van egy labortápom, de nincs USB kimenete. Nem akartam egyetlen USB kábelt sem szétvagdalni, szóval terveztem és építettem egy "céleszközt":


A tesztelés eredménye egy komplett katasztrófa lett.
1. A cucc rendben működött ~2V-tól 4.3V-ig, de ha 4.3V fölé mentem a kimenet 5V fölé ment. Arra gondoltam, szükséges lenne valami minimum terhelés, amit általában elvárnak a szabályozó ICk. Összeraktam egy tesztet kb. 50mA terheléssel:


Tesztelés..
2.0V:

Jól néz ki

4.3V:


Még mindíg jól éz ki
4.4V:


Na ez már nem néz ki jól. :-(

Ráadásul, ha változtatom a bemenő feszültséget, az áramkör időnként átmegy instabilba. Tehát az eredmény használhatatlan.
Van néhány lehetséges magyarázat a fentiekre:
- Rossz a huzalozási terv - Ezen megpróbálok javítani a következőnél.
- Vanak némi rövidzár(szerű) dolgok a megépített panelen. Bevallom, hogy az egybefüggő földfólia használata a felületszerelt induktivitások körül, szigetelő védőlakk nélkül nem volt az év ötlete.
- A boost szabályozó nem tudja kezelni a >4.3V be, 5V ki helyzetet, annak ellenére, hogy az adatlapban csak az szerepel, hogy a kimenetnek nagyobbnak kell lennie a bemenetnél.

A lehetséges megoldások a következő verzióra:
- Új panel, más huzalozással és földfólia kivágással az induktivitások körül.
- Felhasználni az IC azon lehetőségét, hogy szimplán átengedje magán ami bejött (ehhez kell valami külső komparátor)
- Más (buk-boost vagy SEPIC) topológia használata - lehet, hogy kipróbálom az LM2621-et amit már úgyis megrendeltem egy másik projecthez.
- Megtarteni a jelenlegi boost szabályozót (felemelve a kimenetet - mondjuk - 6V-ra) és előszabályozónak használni egy LDO-hoz.