2014. szeptember 30., kedd

Little Box Challenge - előzmények

Ennek a cikknek nem lesz angol fordítása. Ezt, ide Magyarországra szánom, okulásul.

Nagyjából két hónappal ezelőtt bukkantam a Little Box Challenge nevű versenyre. A nem beavatottak számára:
Egy olyan eszköznek a továbbfejleszett lekicsinyített verzióját kell létrehozni, ami része egy napelemes rendszernek, és a ma a piacon kapható verziói igen nagy méretűek. A verseny kiírói azt gondolják, hogy ennek az eszköznek a jelenlegi mérete gátja a napelemes rendszerek terjedésének.
Az első pillanattól kezdve tisztában voltam azzal, hogy ez az a téma amihez nem értek. Ugyanakkor elindult a vezérhangya a fejemben, hogy részese szeretnék lenni egy ilyen dolog megvalósításának. Azt gondolom, hogy az elmúlt időben felhalmoztam annyi nem technikai jellegű ismeretet, hogy össze tudjam hozni azt a csapatot amely képes a verseny célkitűzését megvalósítani.
A múltban volt egy szaklapkiadónk. Ez adott ki a versenyhez kapcsolódó szakmában folyóiratot, és a lap jelenlegi tulajdonosához és főszerkesztőjéhez régi barátság fűz.
Arra gondoltam, hogy a Magyar műszaki felsőoktatás és a Magyar gógyi képes megvalósítani egy ilyen projectet.
Megkértem a főszerkesztő asszonyt, hogy keresse meg az egyetemeket (azt a kettőt amely szóba jöhet), hogy legyenek társaim ebben a projectben.
A válasz hosszas hallgatás volt. Majd többszöri rákérdezés után érkezett két válasz a két intézmény egy-egy jeles tagjától:

„Rápillantottam, ez egy pályázati lehetőség. Én elvből nem pályázom, hogy miért azt csak szóban!
Persze keresgéltem, de akik szóba jöhetettek volna, azok sem vállalják, sőt azt se hagyták hogy mondjam, hogy nem.
Szóval ezért nem jeleztem semmit, mert nincs mit!”


"Köszönöm az értesítést, köröztetem a hallgatók és a XXXX tagok között.
Ha van érdeklődés, egy csapatnyi ember talán összejöhet."
- Természetesen azóta sem jött vissza semmi

Azt gondolom, "világszínvonalú" felsőoktatásunk megint kitett magáért.

Ezek után elkezdtem az amatőr körökben és egyéb kapcsolataimon keresztül keresgélni. És hogy-hogynem sikerült olyan embert találnom, akinek 20+ év tapasztalata van a témában és érdekli. Persze nem egyetemi/kutatói körből, hanem a való életből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.