2015. április 5., vasárnap

Fejlesztőkörnyezet - LightUp

A történet nagyjából két éve kezdődődik.
Ahogy a fiam egyre nagyobb lesz (most 8 éves), azon gondolkozom, hogyan lehetne elektronikát, programozást, vagy mindkettőt tanítani neki. Ahogy körülnéztem megláttam valamit a Kickstarteren amit LightUp-nak hívnak.

http://www.lightup.io

Azonnal beleugrottam, remélve, hogy 2013 karácsonyára kezembe kaphatom a készletet.
Ez nem történt meg. Hosszú várakozás után tavaly ősszel végre a kezembe kaptam. Így 2014-es karácsonyi ajándék lett belőle.
A fiam el kezdett játszani az elektronikai részével, de a mikrovezérlő nem került a látókörébe. Elérte azt a pontot, hogy minden feladatot megcsinált ami az iOS app-ban benne volt (ez sajnos nem túl sok), ezek után megpróbáltam beüzemelni a mikrovezérlőt.
Ez kb. két hónapja történt és egy masszív bukás lett belőle. Két bajom volt a cuccal. Az egyik elméleti. Nem hiszem, hogy a legjobb tanuló programozási nyelv egy 8 évesnek a C++, mégha egy olyan egyszerüsített verzióról is van szó, mint az Arduino-é. A második a meghajtó program.
A LightUp szoros partnerséget ápol a codebender-rel, hogy a kithez fejlesztőkörnyezetet nyújtson. A Codebender semmi más mint egy online Arduino IDE. Ők adnak egy meghajtó készletet ami kb. minden létező Arduino kompatibilis eszközhöz tartalmaz meghajtót. De ez a csomag nem működik azzal a LightUp-es vezérlővel ami az asztalomon van.
Ezen a ponton félreraktam az egészet.
Egy pár napja láttam, hogy a fiam újra el kezdett játszani a készlettel. Ez egy jó indikátor volt számomra, hogy újra némi munkát rakjak a dolog összerakásába.Felmentem a codebender oldalára, letöltöttem a meghajtót, feltelepítettem, és az eredmény ugyanaz lett mint két hónapja:
Ezúttal nem álltam meg itt:
  • Megnézetm az eszközazonosítót.
  • Kicsomagoltam a LightUp "meghajtót" (ez csak egy inf és egy cat fájl) a Codebender telepítőjéből (7-Zip a legjubb barátom).
  • Letöröltem a cat fájlt
  • Belehekkeltem az eszközazonosítót az inf fájlba
  • Visszamentem egy korábbi cikkemhez: http://it-pro-hu.blogspot.hu/2014/05/windows-81-vs-microchip-cdc.html
  • És aláírtam a megpatkolt inf fájlt
Telepítés után az eredmény:
Siker!
Végül felmentem a CodeBender oldalára, hogy kipróbáljam. Amikor elindítottam az IDE-t a LightUp-hoz, a következő LED villogtató progi jött fel:
Egyszerűen csak letöltöttem az eszközbe és elkezdett működni:
Tanulság:
Amit a  LightUp-ról látok: Ez egy befejezetlen valami. A jó kezdés után, elvesztették a lendületüket. Az ötlet, hogy a kamerával lehet ellenőrizni, hogy egy áramkör jól működik-e, remek, de nincs semmi egyebük. A nagymennyiségű példaáramkör és egy gyerekbarát fejlesztőkörnyezet nagyon hiányzik.
Ezen túl, azt látom, hogy tonnányi sokkal jobb kit érhető el a piacon (pl. a littlebits), ami gyerekbarát és adja a továbbfejlődés lehetőségét. Ez nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.