Ennek a cikknek nem lesz angol fordítása. Ezt, ide Magyarországra szánom, okulásul.
Nagyjából két hónappal ezelőtt bukkantam a Little Box Challenge nevű versenyre. A nem beavatottak számára:
Egy olyan eszköznek a továbbfejleszett lekicsinyített verzióját kell létrehozni, ami része egy napelemes rendszernek, és a ma a piacon kapható verziói igen nagy méretűek. A verseny kiírói azt gondolják, hogy ennek az eszköznek a jelenlegi mérete gátja a napelemes rendszerek terjedésének.
Az első pillanattól kezdve tisztában voltam azzal, hogy ez az a téma amihez nem értek. Ugyanakkor elindult a vezérhangya a fejemben, hogy részese szeretnék lenni egy ilyen dolog megvalósításának. Azt gondolom, hogy az elmúlt időben felhalmoztam annyi nem technikai jellegű ismeretet, hogy össze tudjam hozni azt a csapatot amely képes a verseny célkitűzését megvalósítani.
A múltban volt egy szaklapkiadónk. Ez adott ki a versenyhez kapcsolódó szakmában folyóiratot, és a lap jelenlegi tulajdonosához és főszerkesztőjéhez régi barátság fűz.
Arra gondoltam, hogy a Magyar műszaki felsőoktatás és a Magyar gógyi képes megvalósítani egy ilyen projectet.
Megkértem a főszerkesztő asszonyt, hogy keresse meg az egyetemeket (azt a kettőt amely szóba jöhet), hogy legyenek társaim ebben a projectben.
A válasz hosszas hallgatás volt. Majd többszöri rákérdezés után érkezett két válasz a két intézmény egy-egy jeles tagjától:
„Rápillantottam, ez egy pályázati lehetőség. Én elvből nem pályázom, hogy miért azt csak szóban!
Persze keresgéltem, de akik szóba jöhetettek volna, azok sem vállalják, sőt azt se hagyták hogy mondjam, hogy nem.
Szóval ezért nem jeleztem semmit, mert nincs mit!”
"Köszönöm az értesítést, köröztetem a hallgatók és a XXXX tagok között.
Ha van érdeklődés, egy csapatnyi ember talán összejöhet." - Természetesen azóta sem jött vissza semmi
Azt gondolom, "világszínvonalú" felsőoktatásunk megint kitett magáért.
Ezek után elkezdtem az amatőr körökben és egyéb kapcsolataimon keresztül keresgélni. És hogy-hogynem sikerült olyan embert találnom, akinek 20+ év tapasztalata van a témában és érdekli. Persze nem egyetemi/kutatói körből, hanem a való életből.
2014. szeptember 30., kedd
Mérnök vicc
ENGLISH VERSION
A kezembe került egy Fluke (Philips) PM3082-es oszcilloszkóp. A szerkezet nem igazán működik.
Bekapcsoláskor ezzel a hibával örvendeztet meg:
Ha esetleg nem tudnád elolvasni a szöveget (semmilyen kezelőszerv sem működik, így fókuszt sem tudok állítani) én kibetűztem:
CAN'T COMMUNICATE WITH UFO
WRONG AI HARDWARE VERSION
NO ACKNOWLEDGE ON IIC
Vicces fiúk.

Multiméter mizéra
ENGLISH VERSION
Itt már írtam róla, hogy bajban vagyok multiméter ügyben. Ahhoz, hogy az ember normálisan tudjon elektronikával foglalkozni, sajnos egy multiméter nem multiméter.
Rendszeresen szükséges, hogy több jellemzőt mérjünk egyidőben. Pl. ha egy tápegység (amikkel épp játszom) hatásfokát szeretnénk meghatározni, ahhoz kellene kapásból négy műszer (be és kimeneti áram és feszültség).
Az alap állapotom az volt, hogy volt két műszerem: Egy öreg Metex és a pár éve beszerzett Maxwell nevű kínai vicc.
Nagyjából egy időben mindkettő megadta magát. A Maxwell össze vissza csinált mindent (kuka). A Metex meg kb. megszűnt értelmesen ellenállást mérni (kidobni nincs szívem mert megvan huszonéve, de használni már nem igazán akaródzik).
A multiméter nélküli állapotot megszüntetendő, berágtam és gyorsan vettem egy Agilent (oppárdon, mostmár Keysight) U1232A nevű szerkezetet (ez legalább fix, hogy megbízható). Ezen túl kerítettem egy Sanwa PS8a-t. Ez utóbbi a táskámba ment, otthoni dolgokra ugyanis nem igazán alkalmas mert még egy krokodilcsipeszt sem lehet rárakni.
Ez így még mindíg csak egy működő DMM.
A többit olcsón akartam megúszni. Rendeltem 3 (maganak csak 2) Uni-T UT136B-t ez kínai létére korrekt darabnak tűnik, ráadásul autorange. Valamint egy HP 3478A-t (használtan olcsóért), hogy legyen egy referenciaeszközöm.
Az előbbi csomag elveszett - még levelezgetek az eladóval. Az utóbbin két hetet ült a vám és a UPS. Ez utóbbit amikor végre megkaptam (két hete), de kiderült, hogy 120V-os, tehát még dolgom lesz vele, mire használni tudom.
Tehát még mindíg itt ülök egyszem multiméterrel.

2014. szeptember 29., hétfő
Kapton transzfer - sikertelen
ENGLISH VERSION
Felbuzdulva ezen a cikken, arra gondoltam én is kipróbálom a Kapton szalag használatát a szokásos műnyomó papír helyett.
A eredmény....
Siralmas:
Először arra gondoltam, hogy katasztrófa az egész és megy a kukába.
Utána végiggondoltam a múltam és rájöttem a következőre:
Amit biztosan tudok:
Ezt a panelt a szokásos műnyomós megoldással fogom elkövetni
Erről a Kaptonos dologról nem teszek le, és még fogok próbálkozni vele.

- A fotólakkos eljárás sok próbálkozás ellenére sosem jött össze.
- A jelenleg használt toner transfer hosszú hónapok után kezdett kielégítő eredményt adni.
Amit biztosan tudok:
Ezt a panelt a szokásos műnyomós megoldással fogom elkövetni
Erről a Kaptonos dologról nem teszek le, és még fogok próbálkozni vele.
The Little Box Challenge
ENGLISH VERSION
Hosszas gondolkodás, csapatépítés után, csak nem bírtam ki. Regisztráltam.
Nem, nem kell megijedni. Az érdemi munkát nem én fogom elvégezni, csak a csapatot fogom "vezetni".

2014. szeptember 19., péntek
POM #1 - Breadboard feszültséginverter 2.
ENGLISH VERSION
Némi küszködés után végülis megrendeltem a nyákot.
A dritypcbs a gerber-ből azonnal csinál egy nézetet amitől elájultam:
Igen, jól látod, a panelen nem csak a POM1 szerepel. Összességében 7db nyák került rá. 4 POM1 és 3 olyan panel ami különböző csatlakozók breadboard-ra kötéséhez használható: Sztereo RCA, USB B és 3,5-es jack.

2014. szeptember 13., szombat
POM #1 - Breadboard feszültséginverter 1.
ENGLISH VERSION
Sokat gondolkoztam, hogy mivel merjem elindítani ezt a szériát úgy, hogy a hónap végéig biztosan be is fejezzem a tervezést. A jelenleg a látókörömben lévő projectek közül, biztosan ez a legegyszerűbb darab.
A szerkezet feladata, hogy a breadboard-ra érkező, tipikusan egy db +5V-os betápból csináljon egy -5V-os néhány mA-ig terhelhető tápot.
Mire jó ez? rendszeresen előfordul, hogy a digitális dolgaim mellé kerülnek analog, tipikusan műveleti erősítő alapú áramkörök. Ráadásul nem minden esetben elégséges az egyszem pozitív táplálás (DC-csatolt bemenőjel analog bemenőjel kezelése).
Az áramkör az ICL7660-as (LTC1044, LTC1046) köré épül és összesen 2db külső elemet - két 10uF-os kondenzátort - tartalmaz.
A tervek el is készültek. Ki is próbáltam a szerkezetet.
Kapcsolási rajz:
Összerakva (Breadboard):
A kép némi magyarázatot igényel. Ez az USB-ről bejövő ~5VDC és az ICL7660 kimenete között mért feszültség. Jó lett vona több értéket is megmutatni egyszerre, de sajnos ebben a pillanatban nem vagyok túl jól eleresztve multiméterrel.
NYÁK terv:
És a költségstruktúra:
A teljes anyagköltség 2€-ra jött ki, ez nem tűnik vészesnek. Ez alkalommal, a bővítendő a lehetőségeket ki akarom próbálni a Dirt Cheap PCB-t mint gyártót.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)