2022. március 2., szerda

Új műhely 2.

Még decemberben írtam az új műhelyemről. Ez egy, az önkormányzattól bérelt pince. Szörnyű állapotban volt.

Eltelt azóta, több mint két hónap. Mostmár sokkal jobban néz ki.


A kitöredezett betonoszlopokat kijavították, megtörtént a festés és antisztatikus PVC burkolat került a padlóra.

Úgy döntöttem, hogy (részben) saját gyártású asztalaim lesznek. Volt olyan szerencsém, hogy 200x80x2,7cm-es bükk lapokat kaptam 32eFt-ért darabját (a mai fa árak, teljesen a horror kategóriába esnek). Az a tervem, hogy négy asztalom lesz. Egy forrasztani, mikroszkópnak és elektronikai munkához, egy sarokasztal a számítógépnek, egy a méréstechnikához (a műszereimmel), egy pedig mechanikai munkához (ha őszinte akarok lenni, akkor ez összesen ~7m2 asztalfelület, amit meg tudok tölteni a kuplerájommal 😂).

Az asztallapokon túl, vettem még acél munkalap vázakat. A lapok, csak méretre lesznek vágva (kizárólag a sarokasztal), lecsiszolva és olajjal beeresztve.

Itt a sarokasztal, már csak az olajozásra vár (levágva, lecsiszolva).

Összeraktam a munkalap vázakat a többi asztalhoz:

Itt tartok most. Amint lesz rá időm, folytatom.

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.