Van a fejemben több rádiófrekvenciás project. Ezek tipikusan meglévő eszközökkel való kommunikációról szólnak. Egy ideje gyűjtöm az információkat erről. Ennek kapcsán futottam bele a HackRF nevű cuccba. Amíg lehetett, próbáltam ingyen prototipust szerezni belőle, de sajnos lemaradtam. Nem kerültem bele az első 500-ba.
Most egy pár perce jött a hír, hogy elindult a Kickstarteren a project. Sikerült megcsípnem még a legolcsóbb darabot.
Mire ezt írom, a $199-es verzió már el is ment.
Itt van róla egy videó, valamint ezt is kirakom az oldalsávra
2013. július 31., szerda
Kinetis Fejlesztőkészlet 2.
Tegnap végre hozta a postás a kínai csomagom.
Megjöttek (egyebek mellett) a Kinetis fejlesztőkészlet paneljai.
Az alkatrészeket már összeszedtem hozzá. Amint tudom beültetek egyet és kipróbálom.
Ez azt is jelenti, hogy a tegnapi kérdésemre helyesen válaszoló kolléga is hamarosan megkaphatja a nyereményét, ha jelentkezik érte.

2013. július 30., kedd
Megérkezett !!!
KVan valami, amire már rég várok. Hogy pontosabb legyek kb. Február óta. Kicsit problémás volt az ideérkezése, de megvan.
Kitalálod mi ez? Mondjuk nem bonyolult, de felajánlok egy díjat az első helyes megfejtőnek. :-)
A megfejtéseket itt a blogban (és nem a facebookon) kommentben írhatjátok meg.

2013. július 29., hétfő
Dupla Multiplex 2.
English
Elkészült a teszthez szükséges nyák. Egyenlőre sajnos még csak az üres panel, mert a hétvégi InetPub party miatt többre nem futotta az időmből.
Most azt számolgatom, hogy mekkora előtétre lenne szükség, hogy valami értelmezhető fényereje legyen a dolognak annak ellenére, hogy egy LED meghajtására maximum 1/64 időszelet jut.

2013. július 26., péntek
A frekvenciamérő utóélete 2.
1. A frekimérőt kiraktam a dangerousprototypes.com-ra némi ideje.
Egy pár napja kaptam egy privát üzenetet, hogy lehetne-e, hogy egy (láthatóan épp induló) hardware hacker oldalra szekesztett formában kikerüljön. Úgy gondoltam miért ne.
A végeredmény itt található:
http://beta.hackster.io/projects/61-Cheap-Frequency-Counter-based-on-MSP430
2. Rádiótechnika fejlemények:
Isten malmai lassan őrölnek. Végülis kaptam egy levelet a szerkesztőtől, hogy megjelentetik a cikket. Néhány dolog nem tetszett a kapcsolásban, így most dolgozom némi minimális módosításon (ez még nem új verzió), ami kizárólag a barkács verziót érinti. Hétvégén újragyártom azt a panelt (mostmár véletlenül sem bakeliten), és talán dobozt is kap (valami Sick of Beige szerűt az otthon lévő plexi lapból, vagy az RPi doboz esedékéből)

Dupla Multiplex
English
A fejemben van egy rakás új elektronikai project. Ezek többsége tartalmaz valamilyen - elsősorban LEDes - kijelzőt. Már a frekvenciamérőnél is fejtörést okozott a kijelző meghajtása. Ha minimális külső alkatrésszel akarom megoldani akkor egy multiplexelt 8 digites 7 szegmenses kiejlzőhöz kell 16 I/O láb, ami problémás a kislábszámú mikrovezérlőknél. Ezen túl igényel külső alkatrészt is mert a digitek meghajtásához szükséges áramot egy mikrovezérlő tipikusan nem tudja leadni. Ennek és a megfelelő számú I/O hiányának lett a következménye, hogy egy plusz IC (74HC238), valamint 8 trnazisztor és 16 ellenállás szükséges a kijelzőhöz mint külső elem (a tranzisztorokat le lehetne cserélni darlington array-re, de csak addig amíg közös katódos kijelzőnk van, mert PNP-ben, vagy közös kollektoros NPN-ben ilyesmi nem szerezhető be).
Amint az egyik új projektemhez keresgéltem ötleteket a neten, véletlenül ráakadtam egy EDN cikkre. Ez a cikk a "double multiplexing"-ről szól. A dolog lényeg, hogy egy időpillanatban a teljes LED mátrixból csak egyetlen ledet hajtunk meg. Ezzel csökkentjük az áramkör áramfelvételét, a szükséges külső alkatrészek számát, valamint a szükséges I/O lábakat. A fenti példából kiindulva a marad 9 db ellenállás és 9 db I/O alkalmazásával megoldható a kijelző meghajtása. A kérdés, továbbiakban az, hogy milyen lesz a fényerő, valamint, hogy tudunk-e elég gyors kódot írni a villogásmentes kijelzéshez.
Meglátjuk.
Mindenképp ki akarom próbálni a dolgot, így terveztem egy teszt panelt a dologhoz (ilyen mennyiségű madzagot gyűlölök bedugdosni a breadboardba).
Hétvégén, ha sikerül össze is rakom és jöhet a tesztkód írás.

Ubuntu Phone - újratöltve
Hosszas tanakodás után arra jutottam magamban, hogy most nem ugrok bele ebbe az Ubuntu Phone dologba. A kezdeményezést abszolult támogatom, és tetszik, viszont 7-800 dollárt jelenleg nem adok ki egy jövőbeni telefonra.
Az sajnos jól látszik, hogy nem tudok/akarok/fogok várni a saját telefoncserémmel jövő májusig, tehát gyors egymásutánban (mondjuk egy év alatt) háromszor (Nokia 920, valami droid, Ubuntu Edge) sok lenne kifizetni egy csúcsmobil árát.
Azt érzem, hogy minden eufórikus nyilatkozat, meg crowdfounding rekorddöntögetés ellenére is messze van az a 32 milla. Arra jutottam, hogy támogatni azért tudom a projectet azzal, hogy kirakom ide a blogom oldalsávjára.
2013. július 25., csütörtök
Ubuntu Phone
Azt hiszem ilyen még nem volt. Új telefon platform jön a piacra (ilyen volt). Az viszont, hogy ennek a pénzügyi alapjait crowdfounding-ból próbálják összeszedni még nem.
Sok bajom van az aktuális platformukkal, valahogy se a WP8-al, se az iOS-el, se az Androiddal nem vagyok túl nagy barátságban (még az utóbbi amivel valahogy együtt tudok élni).
Jó lenne valami ami felülmúlja az előzőeket és esetleg még piacilag is sikeres.
A dolognak persze vannak veszélyei. Az ubuntu mögött álló Canonical közel sem olyan tőkeerős mint a Microsoft, az Apple, vagy a Google. A telefonosdihoz pedig rengeteg (markeing) pénz kell.
Meglátjuk mi lesz. Azért az bíztató, hogy kb. másfél nap alatt összeszedtek $5M-t.
Magam részéről még gondolkozom, hogy kiadjak-e $725-$830 közötti összeget ma egy jövő májusban megjelenő telefonra.
Akit érdekel:
http://www.indiegogo.com/projects/ubuntu-edge

Váltás
Jött egy lehetőség és döntöttem.
Feladom a szabadúszó tanácsadói létet és beülök valahova dolgozni napi 8 órában - Augusztus 15-től.
Az okok:
Ja és majd elfelejtettem. Ide megyek: http://www.realeyesit.com

- Tetszik amit csinálnak. Keményen a jövő technológiája. Szeretek ilyesminek a részese lenni, még ha nem is értem, hogy mit művelnek. (Bent voltam három napig átvenni hozzáféréseket, információt gyűjteni az infrastruktúráról. Hallottam - magyar - beszélgetéseket, ahol max a kötőszavakat értettem.)
- Tetszik a feladatom. Nem csak a szokásos tervezzünk/üzemeltessünk MS rendszereket dologról van szó, hanem felhőről, build environmentek scriptelgetéséről, stb.
- Folyamatos munka. Ebben a tanácsadós dologban mindíg zavart, hogy hol van munkám, hol nincs. A köztes időszakokban hajlamos voltam elúszni. Főleg olyankor amikor sok kicsi párhuzamos dolog futott egymás mellett.
- Végül, nem fizetnek rosszul, bár egy klasszikus rendszergazda munkát nem vállaltam volna be csak a pénz miatt.
Ja és majd elfelejtettem. Ide megyek: http://www.realeyesit.com
Eltűntem
Mint az látható volt eltűntem vagy két hétre.
Tételesen: szabadságon voltam.
Mindenféle biztonsági szakértő azt mondja, hogy ne dumálj arról a közösségi oldalakon, ha elmész valahova, mert ebből tudható, hogy nem vagy otthon és ez jó célpont a betörőknek.
Hiszem is, meg nem is. Ugyanakkor betartani nem árt. Így nem posztolgattam itt vagyok, meg ott vagyok típusú üzeneteket. Most megteszem. Itt vagyok. bent az irodámban.

2013. július 5., péntek
Minta rendelés - törölve
Na ez nem jött össze. Elkértem a mintalevelet a Texastól. Meg is kaptam.
Közben rengeteg melóm volt, majd elmentem nyaralni, így tegnap este jutottam végre oda, hogy kitöltsem, aláírjam elküldjem.
Ma este kaptam egy levelet, hogy a rendelésem törölve.
Gyanítom, hogy nem a levél tartalmával volt probléma, hanem azzal, hogy túl későn küldtem el és a rendszer magától törölte a rendelésemet, a levelemet pedig még nem dolgozták fel.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)