Meg kellett állapítanom, hogy ez az SMD dolog még nem megy nekem igazán. Mind a két kísérletemből zárlat lett. Elkezdtem boncolgatni az okokat és a következőkre jutottam:
- Béna vagyok - ezen gyakorlással lehet javítani, ezért tervezem, hogy veszek néhány 10 db-ot a legolcsóbb TSSOP tokos IC-ből és azzal fogok kísérletezni
- Nem volt jó az alkatrész design a KiCAD-ben (persze az is lehet, hogy csak nem találtam pontosan ide valót és amit választottam az nem volt igazán jó) - Ma reggel előszedtem a Texas eredeti rajzait és átrajzoltam az alkatrész layout-ot (pl. eredetileg 0,42 mm széles pad-ek voltak, most a Texas féle rajz (0,30/0,19) középértékénél egy picit nagyobbat választottam ami 0,27 lett)
- Az alkatrész alatt is vannak vezetékek. Ezek túl közel kerültek a pad-ekhez - Átrajzoltam ezt is. Még keresgélek módszert arra (pl. ezt), hogy készüljön a panelre solder mask, ami még javítja az eredményességet.
- A vasalásnál túlságosan rányomtam a vasalót a papírra így kicsit szétterült a festék - Erre a következőkben jobban oda kell figyelnem.
Szerzek újabb adagot a tokból és újragyártom - Nem túl régen rendeltem a TI-től utóljára és nem akarom feszegetni a lehetőségeimet (kézen közön ezt ugyan megoldottam, de ez nem az üdvözítő állapot). Körülnéztem és nem igazán találtam elfogadható beszerzési forrást ahhoz a pár darabhoz amire szükségem van.
- Küzdök a meglévőekkel: Új panel, kiforraszt, beforraszt - Gondolom ezt elő fogom adni, de akkor is fejfájást okoz a dolog.
- A programozás idejére kialakítok egy átmeneti megoldást (pl. 74HC595-ös shift-registerekkel) amivel a 20 lábú DIP tokos uC-vel is össze tudom rakni az egészet.
- Lecserélem az egész MSP430-as core-t mondjuk egy ARM Cortex-M0/M0+ core-ra.
- 12 bites ADC a 10 bit helyett
- magasabb órajel
- DAC (lehet pl DDS Funkciógenerátort csinálni vele)
- Több memóra (RAM is Flash is)
- Nem kell breakout boardot csinálni, mert a fejlesztőkészleten ki van vezetve a szükséges mennyiségű GPIO
Freescale FRDM-KL05Z fejlesztőkészlet: ~2700Ft+Áfa
Freescale MKL05Z32VLC4 uC: ~420Ft+Áfa
Ha olvassa ezt és veszi a fáradságot, hogy megjegyzést fűzzön hozzá, érdekel a véleménye, hogy MSP430 vagy Freescale Kinetis KL05 legyen a célplatform