2016. január 20., szerda

Amikor a fagyi visszanyal

Nem tudom, hogy ennek az elejét megírtam-e már, de most nem találom.

Úgy egy éve történt, hogy a cégünk vezetése megbízott azzal, hogy oldjam meg egyetlen publikusan elérhető szoftverünk internetes letölthetőségét (a technológiánk demója).
Azt gondolhatnánk, ez egy egyszerű feladat. Kirakod a webre oszt jóvan.
Hát nem. A probléma ott kezdődik, hogy van egy óriás vállalat a világon - Microsoft-nak hívják - aki a biztonságra hivatkozva, nagy ívben tesz rá, hogy más is fejleszt szoftvert nem csak a hozzá hasonló méretű mamutok.
Miről is beszélek. A SmartScreen-ről. Ez az a cucc ami hisztizik, ha letöltesz valamit a netről, hogy ez nem szokásosan letöltött cucc és eztért veszélyes. Tévedések elkerülése végett. Az IE által a háttérben visszaküldött hash-ek darabszámán kívül semmit sem figyel (ja még a logo approved miskulanciát igen, de erről picit később).
Keresgéltem a neten adtak mindenféle ötletet, a következőket próbáltam:
- Az MS által elfogadott publikus CA (GoDaddy) tanusítványával titkosított oldalra raktam ki
- Vettem egy valag pénzért code signing tanusítványt (Commodo) és azzal írtam alá a kódot
Nem nyert.
Tovább olvasva, az derült ki, hogy az egyetlen lehetőség a kódot validáltatni az MS-el. Ez biztosan működne is ha:
- Lenne még vagy n fejlesztőnk aki csak a validációs procedúrával foglalkozna
- A kód nem használna egy rakás 3rd party cuccot, amit fix nem tudok validáltatni, mert ugye itt már nem csak arról van szó, hogy amit teríteni próbálok, az nem trójai, nem vírus, nem okoz kárt, hanem arról is, hogy a szoftverminőseg megfelel-e az előírásaiknak.
Na szóval, letettünk arról, hogy ezt a problémát megoldjuk és elkönyveltük, hogy ez a nagyok játéka (abba sajnos nem mentek bele az urak, hogy szimuláljak jópár ezer letöltést script-ből, mintha az IE lett volna).

Ma reggel meguntam, hogy a Skype (azt ugye tudjuk, hogy Microsoft tulajdon) nem jelöli olvasottnak az üzeneteimet, meg időnként összekeveri az üzenetek sorrendjét. El kezdtem keresgélni, és kiderült, hogy az alig egy hetes kiadás javítja:
http://community.skype.com/t5/Windows-desktop-client/Skype-Chat-Messages-are-in-the-wrong-place/m-p/4259230#M398647
Miután ez még automatikusan nem került kiküldésre, és kevesen tudnak róla, így kevesen is töltötték eddig le:


És a fagyi visszanyalt.
Ugye ez azt jelenti, hogy a Skype nem biztonságos, tele van ADware-el és kémkedik utánunk?

2016. január 19., kedd

Alaplap javítás

Volt egy házibarkács Nexenta alapú storage szerverem. Jó néhány évig működött. Sajnos nem volt túl stabil. A tároló része abszolult stabil volt, nem úgy a webes kezelőfelület ami sűrűn kimúlt. Ezen túl folyamatos problémáim voltak a boot SSD-kkel.
Néhány hete végülis lepakoltam róla mindent ész szétszedtem a gépet. Kiderült, hogy amit szoftver hibának hittm, az lehet, hogy inkább hardver:


Két, azonos kapacitású elkó kimúlt az alaplapon. Úgy találtam, hogy semmi ismert (legalábbis számomra ismert) jelzés sincs a kondikon, azt hittem, hogy az Intel nem játszik korrektül és valami olcsó, ócska kondikat használ.
Kiforrasztottam mindkettőt, körülnéztem a neten, kiderült, hogy ezek United Chemicon Low ESR kondik, tehát minőségi termék. Talán ez a széria gyári hibás volt. Az összes kondi közül, csak ez a két 3300uF/6.3V-os halt meg.


8.8uF és 13.4uF 3300uF helyett, nem tűnik elégnek. :-D

2016. január 18., hétfő

MobileVise - A mobil satu

A forrasztási munkáimhoz szinte kizárólag a StickVise nevű satut használom, hogy a paneleket, csatlakozóktat, stb. a helyükön tartsa az asztalon.



A napi munkám nem az elektronikáról szól, tehát csak otthon tartom a szerkezetet.
Pénteken úgy esett, hogy némi audió kábelt kellett forrasztanom bent. A StickVise nélkül ez eléggé horror let.
A hétvégén gondolkoztam. Mi lenne a megoldás. A StickVise-t egyértelműen nem akarom magammal hurcolni a táskámban. Valami hofdozhatóra van szükségem. Végül rájöttem a megoldásra és megszületett a MobileVise.
Egy elrontott kísérlet után (az egyik csavartartó klipsz szinte azonnal eltört, mert túl szoros volt, stb.)., itt van a működő példány.

A terv:


Összecsukva:


Kinyitva:

Összeszerelve:


Munkában:

A mozi:



2016. január 16., szombat

Fejhallgató tartó

Miután a 3D nyomtatás el kezdett működni, akartam még néhány dolgot csinálni.
Tegnap leporoltam a jó rég nem használt trigonometriai tudásom. Itt az eredmény:



Bemutatom a vadiúj fejhallgatótartóm.
Kinyomtatva:


Munkában::


A fájlokat kiraktam a thingiverse-re.

2016. január 2., szombat

3D Nyomtatás - mintha működne

ENGLISH VERSION

Hosszú utazás volt, és még nincs vége. De egyenlőre az eredmény kielégítőnek tűnik.
Több mint egy hónap telt el azóta, hogy írtam erről. Rengeteg dolog történt azóta.
Az új nyomtatóm megérkezett, majdnem teljesen össze is szereltem, amikor kiderült (internetes fórumok alapján), hogy a hozzá adott MK8-as fejegység egy vicc. Nagyjából ugyanolyan vacak mint a Robo 3D eredeti feje volt. Tehát ki sem akarom próbálni. Rendeltem egy Bulldog Lite extrudert és a jól ismert E3D v6 fejet (hogy pontos legyek a Kínai klónját).
Ez utóbbi még nem érkezett meg, és én nagyon nyomtatni akartam. Vettem egy mély lélegzetet és nekiálltam a Robo 3D javításának - milliomodik kísérlet.

  1. Megjavítottam az Y irányt. Sokkal könnyebb volt mint gondoltam. Kivettem a két csavart ami a müanyag bütyköt tartja a bordás szíj végén. 15 fokot tudtam húzni a szíjjon.
  2. Kicseréltem a fejnél lévő törött (ragszallaggal reparált) ventillátor tartót arra amit jó ideje terveztem/nyomtattam és az asztalomon kószált.
  3. A feltételezésem, hogy a nyomtatás az ABS hőigénye miatt áll meg, úgy néz ki, hogy korrekt volt. Ezek alapján, az elektronika hűtésének rendbetételével most nem foglalkozom, mert csak PLA-t akarok nyomtatni.

A jövő fényesnek látszott, megcsináltam az első tervet és...
Mielőtt elkezdtem volna nyomtatni, a régi Dell laptopon amit a 3D nyomtató meghajtására használok, a Windows közölte, hogy a merevlemez kritikust állapotban van és sürgősen cserélendő.
HOGY AZ A JÓ BÜDÖS...
Az eredeti meghajtó egy 320G-s darab. Egy 120-as SSD-t akartam használni helyette.
Csináltam egy másolatot a Clonezillá-val egy 2T-s lemezre (azért, hogy meg tudjam csinálni a partició átméretezését mielőtt az SSD-re rakom, a félhalott régi merevlemezt a lehető legkissebb métékben akartam terhelni). Ez vagy három órát tartott és rengeteg rossz szektort jelentett.
Chkdsk, átméretezés, stb.
Második Clonezilla az SSD-re.
A gép nem indul.
Rendben. Feladom. Nem tudom, hogy milyen fontos adatom veszik (max némi nyomtatóbeállítás és a módosított Arduino forrása a nyomtatónak), de nem akarok, belefutni valami hosszas Windows reparálásba sem.
Kibontottam az egyik vadiúj BeagleBone Green-t, felraktam rá egy Ubuntu-t és az Octoprint-et (némi próbálkozással kb. egy nap alatt összejött). Úgy éreztem, hogy a BBG nem elég erős, hogy a "szeletelőt" (slicer) is elvigye, valamint a régi Cura telepítésével is voltak gondok. Tehát úgy döntöttem, hogy a slicer megy a Core i5-ös asztali gépemre és maradok a Slic3r-nél amit korábban is használtam.
Ezek után már minden simán ment. Itt az eredmény:



Ez az egyik futó projectem doboza. Nem teljesen tökéletes, de elégedett vagyok az eredménnyel.