Most szerencsére csak a hátlapját. Egyszer csak azt vettem észre, hogy kereszben ketté van törtve (ja, a macska meg fel van mászva a fára, de ezt az állapotot most nem tudom szebben megfogalmazni).
Tegnapelőtt pedig leejtettem. Nem esett nagyot, ráadásul parkettára (és nem betonra), de a kettétört hátlap összesen ennyit bírt. Berobbant:
Miután az utolsó kijelző rendelésnél előrelátóan kettőt rendeltem mindenből, így még volt tartalék hátlapom. Így tegnapelőtt este neki is láttam, hogy kicseréljem.
Sajnos a csapos (hőlégfúvó) közbeszólt.
Eddig is rendetlenkedett már, de tegnapelőtt a fűtésvezérlője átment magyar népmesébe: hol volt, hol nem volt.
Konkrétan pár másodpercre bekapcsolt, majd ki, majd be, majd ki.
Erről a cuccról beszélek:
Tegnapelőtt este ezzel fel is adtam a hátlapcsere projectet.
Tegnap este buzgó lelkesedéssel (elvégre kezdődik a hétvége) nekiláttam a hőlégfúvó javításának.
Szétszedtem. Megkerestem a fűtésvezérlő (az előlapi kijelző mögötti panel) rendetlenkedő betápját. Mint az várhatő volt a hátlapra szerelt tápegység panelről jött.
Kiszedtem a kompresszort (másképp nem férek hozzá a táphoz), majd a táp panelt. Mindenféle mérés nélkül ezt találtam:
Egy 50 ohmos ellenállás gyakorlatilag ki akart esni a panelből, a trafó egyik kába, pedig nem volt beforrasztva (ez utóbbi valószínüleg nem befolyásolta a működést, mert eredetileg is így volt)
Kijavítottam a hibákat (a trafó lábát csak azért mert bántotta a szemem):
Kipróbáltam, működik. A jól végzett munka örömével a lelkesedésem is elmúlt. A telefon javítása mára maradt.
Hajnalban neki is ugrottam. Kicseréltem a hátlapot.
Amióta nekiálltam javítgatni a telefonomat, folyamatosan azt tapasztalom, hogy a két üveg, nem mindenütt tapad a kerethez. Most megpróbáltam felolvasztani a ragasztót és melegen odanyomkodni egy kicsit. A helyzet javult, de nem az igazi. Két sejtésem van:
- A keret deformálódott amikor ráléptem
- Az utángyártott előlaphoz/hátlaphoz adott ragasztó, nem olyan erős mint az eredeti.
Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az üveg sem olyan erős, valamint nincs rajta a Sony eredeti kemény vastag védőfóliája sem. Nem arról beszélek amit házilag, vagy a GSM boltokban szoktak felragasztani, hanem arról, amit ha leszedsz jön a Sony felirat is vele.