2015. június 23., kedd

CNC motor meghajtó 11. - Tanulom a Kínait, front panel kapcsolási rajz

A CNC vezérlőkártya visszafejtése

A hétvégén megpróbáltam (még sikertelenül, de nem adom fel) kiszedni a LinuxCNC által generált PWM jelet a párhuzamos illesztő/léptetőmotor meghajtó panelből.
Ezt úgy akarom elérni, hogy nem forrasztgatok a panelen (csak, hogy legyen benne valami kihívás).
Először is a fenti panelről.
A CNC maró egy JP-3163B jelzésű panellel érkezett, valamint egy plusz meghajtóval az A tengelyhez.
Egyenlőre meg akarom tartani ezt a panelt és a lehető legtöbbet kihozni belőle. A kérdéses panel 3.9-es verzió.
Kiderítettem, hogy a széleskörben elérhető dokumentáció (amit már itt is említettem korábban), nem teljesen egyezik meg az én panelemmel. Ha megézem az eBay-en és az AliExpress-en jelenleg árult panelek fotóit, azok azonosak az enyémmel, de a dokumentáció egy másikhoz (hogy pontos legyek a 3.6-os verzióhoz) tartozik.
Ha a léptetőmotorokról beszélünk, azoknak a meghajtása azonos, de a második relé kimenet, a maró motor meghajtása, a jumper-ek, és az A tengely LED-ek teljesen mások.
Az összes információ amihez hozzáférek, a Kínai szöveg a panelen (ez sajnos nem túl sok).

A 3.6-os panel részlete:


És a 3.9-é:


Ahogy látszik a felsőn 3 az alsón viszont 5 jumper található. (Ha nem vetted észre, az ötödik a parallel port mellett van)
Megpróbálom a lehető legtöbb információt begyűjteni erről a panelről. Ezt a szöveget találtam valahol:

现出售的是最新的JP-3163B V3.9版本,增加了延时启动功能和风冷功
能,延时启动是为了更好的保护驱动器不易损坏(风冷为开时,只受Z轴
方向吸合继电器2输出给电磁阀风冷,风冷为关时,做继电器2使用),另
外:本店的手柄只支持以前的V3.7 V3.8 V3.9版本,V3.6版本是不能用
手柄的,请购买手柄的客户买雕刻机手柄时,与店家联系,了解您购买
的板子是否可以配用JP-392Q控制手柄.

A fordítás (a google translate a mi barátunk):

Az eladás a legújabb JP-3163B V3.9 verzió, hozzáteszi késleltetett indítás funkciót és léghűtéses teljesítmény
Energia, késleltetett indítás, hogy jobban védik a hajtás könnyen kárt (a sűrített levegő nyitja, amelyet csak a Z-tengely
Irány a pull szolenoid szelep relé 2 kimenet léghűtő, léghűtő ki van kapcsolva, akkor használjon relét 2), a másik
Kívül: Kezeljük csak támogatni az előző verzió V3.7 V3.8 V3.9, V3.6 verzió nem használható
A fogantyú, fogantyú, amikor az ügyfelek vásárolni vásárolni gravírozás gép fogantyú, a kapcsolatot a bolt, a megértés a vásárlást
Akár a fórumon lehet használni JP-392Q működtetőfogantyú.

Ez messze van a tökéletestől, de legalább látszik belőle valami a hűtésről és maró motor késleltetett indulásáról.
A LEDekről, specifikusan a felső háromról. Az eredeti panelen valahol ezt az Angol szöveget találtam:

LED1 (Red) - PWR - Táp
LED2 (Green) - A-OR - A tengely irány
LED3 (Green) - A-PU - A tengely lépés

Az én panelemen:

LED1 (Red) - 电源  - tápegység
LED2 (Green) - 主轴 - orsó  (A párhuzamos port 1-es lába)
LED3 (Green) - 使能 - ngedélyezze    (A párhuzamos port 14-es lába)

Próbáltam valamit a jumperekről is kideríteni

JP1 -  5V / 外隔离 - Belül 5V / külső korlát (Belső 5V / Külső táp ???)
JP2 - 使能开 / 关 - Szóval tudja nyitni / close
JP3 - 风冷开 / 关 - Léghűtés on / off
JP4 - 拟量开 / 关 - Analóg On / Off (Ha ezt kikapcsolom az eddig fix 10V eltűnik a marló motor vezérlő lábról)


JP5 - 手控开 / 关 - Kézi on / off

A párhuzamos port lábai amik másképp működnek (vagy kapcsolatban vannak a marómotorral), mint a dokumentációban amit találtam:

1 - marómotor be/ki (relé 1)
14 - ??? (Be és ki kapcsolja a 3-mas LEDet, de más eredményét nem találtam egyenlőre)
16 - Relé 2 (A 2-es relét kapcsolja, a dokumentációban szereplő nem használtal szemben)
17 - ??? (Egyenlőre nem találtam it semmit. Lehet, hogy nincs bekötve)

Ez az aktuális státusz. Egyenlőre nem volt több időm dolgozni rajta. Mindenképp folytatom a munkát rajta, valahogy ki akarom szedni azt a PWM jelet.

Front Panel kapcsolási rajz

Befejeztem az előlapi panel kapcsolási rajzának első verzióját. Felkerült a github-ra:


Tennék ide néhány megjegyzést a rajzzal kapcsolatban:
  1. Hozzáadtam egy rakás csatlakozót ami egyenlőre nem kerül felhasználásra, de lehetősséget hagy a további fejlesztésre
  2. A beállítás még mindíg egy kicsit képlékeny. Lehet, hogy néhány fizikai gombot a rotary encoder által vezérelhető menübeállításra cserélek. Ez némi hardver változtatást is igényel. Emmiat még változni fog a rajz a panel tervezése előtt.
  3. A szoftver motot vezérléshez nincs a rajzon külön áramkör, csak két uC láb egy csatlakozón. Ez egy plusz panel lesz talán némi védelemmel, szintillesztéssel, optikai leválasztással. Ez a cikk első része kapcsán talált dolgoktól függ. Más oldalról, ezt azért is így csinálom, hogy nyitva hagyjam a lehetőségét, más CNC vezérlőpanelekhez való illesztésnek.
  4. A uC lábkiosztása jelentősen eltér a jelenlegi szoftver által használttól (a szoftvert később fogom hozzáigazítani). Ennek az oka, hogy félreértettem a uC lábjelzését. Összekevertem az ADxx lábakat az AINx lábakkal. Az előbbi egy külső digitális párhuzamos busz, amit nem akarok használni, az utóbbi pedig az AD konverter bemenete.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése