2022. február 19., szombat

A nyelvnácik világa

Azt gondolom, ezért most páran meg fognak haragudni rám, de a véleményem attól még fenntartom.

A helyesírásom siralmas. Mindig is az volt, annak ellenére, hogy törekszem helyesen írni, ahol lehet, helyesírás ellenőrzőt használni (na ezek sem tökéletesek sajnos). A három gyermekem közül kettő ugyanúgy mint én, évek óta küzd a helyesírásával (annak ellenére, hogy rengeteget olvasnak, amire azt mondták, javítja a helyesírást - vagy nem), nem sok eredménnyel. Ettől még két jóeszű gyerekről beszélünk. Nem gondolom azt, hogy ettől majd ne állnák meg a helyüket az életben.

Továbbmegyek. Számomra a tökéletes helyesírás messze nem szerepel sem a kulturáltság, sem a tudás, sem az intelligencia fontossági lista első helyein. Fontos, de nem áll meg az élet, ha valaki nem rendelkezik ezzel az adottsággal. A fentiekből még azt is le merem szűrni, hogy ez nem kizárólag egy tanulható valami, hanem igenis egy készség, aminek a hiányában azt, aki ezzel nem rendelkezik magasról lenézni igenis a kultúra, az elfogadás hiányáról tanúskodik (ez pedig kőkeményen tanulható).

Ez a blog amit írok, a saját szórakoztatásomra, valamint az exhibicionizmusom kielégítésére íródik. Nem az a célja, hogy pénzt termeljen, így nem igazán fér bele, hogy fizetett lektort foglalkoztassak, a saját hiányosságaim kijavítására. Ebből következik, hogy előfordulhatnak benne helyesírási, vagy nyelvhelyességi hibák, a körültekintés ellenére.

Az itt megírt tartalmakat, a közösségi médiában is meg szoktam osztani (exhibicionizmus 😁). Tapasztalom, hogy egyes emberek, hajlamosak, lekezelő stílusban, hozzászólni, ha esetleg nyelvi hibát találnak. Azt látom, hogy akik ilyen stílusban szólnak hozzá, soha egyetlen esetben sem tettek semmilyen, a cikk témájához kapcsolódó szakmai megjegyzést. Őket hívom én nyelvnáciknak. Az arroganciájuk és az állítólagos nyelvhelyességi felsőbbrendűségük hivatott elfedni, a szakmai hozzá nem értésüket. Rossz hírem van. Én őket nézem le (bocs).

Még egy gondolat ehhez: A blog bejegyzéseim jó részét angolul is megírom. Elsősorban azért, hogy folyamatosan tréningezzem magam. Ezen túl, angol nyelvű szakmai fórumokon is előfordulok, akár írok is. A munkám kapcsán, napi szinten levelezek, beszélek a világ minden tájáról származó emberekkel angolul. Nagyon sok a csapnivaló helyesírás, a néha alig érthető beszéd.

Soha, egyetlen alkalommal sem tapasztaltam, hogy ezt nekem, vagy bárki másnak, felhánytorgatták volna. Nekem úgy tűnik, hogy a nyelvnáci lét egy ízig vérig magyar jelenség. Én szégyenlem magam, a helyükben.

Update 2022.02.21: Na, ma sikerült szintet ugrani. Egy megjegyzésben azt mertem írni, hogy "kiszedni". Erre jött rá egy válasz, hogy "kivenni". Nem gondolnám, hogy az adott helyen ez olyan hibát jelentene, hogy egyáltalán szólni kéne érte, sőt szerintem mindkettő helyes. Mindezt egy olyan "úr" írta le, ami (nem, nem helytelen, ezt itt így akartam) rendszeresen, a saját bejegyzéseiben, elhagyja az ékezeteket.

Műszervezérlés - irányok 2.

Sokminden (hívhatjuk semminek is) történt mióta utoljára írtam a műszervezérlő alkalmazásról.

Név

Nem szeretem a random neveket amiket ennek a rendszernek adtam idáig. Nem látszott, éreztem professzionálisnak. Végülis találtam neki nevet: MeasureFlow

Regisztráltam egy domaint is hozzá:

measureflow.org

(még nincs rajta semmi)

Készült egy github és egy gitlab csoport:

https://github.com/MeasureFlow

https://gitlab.com/MeasureFlow

Szoftver

Azt hiszem (legalábbis részben) megvan az irány. A szoftver plug-in alapú volt idáig, de más szempontból nem volt moduláris. Úgy döntöttem, hogy architekturálisan szétválasztom a frontend-et és a backend-et. A backend egy minimális REST API dotnet 6 alapon. A frontend még mindig kérdéses.

Elkezdtem a backend fejlesztését. A kódbázis nem ígényel túl sok portolási munkát amíg csak egy műszer folyamatos méréséről beszélünk és nem valami komplex munkafolyamatról. Tehát a dolog nagyjából már működik (csak az utolsó kódrészleteket még nem próbáltam ki)

Hardver

A megrendelt panelek megérkeztek (mind az USB-GPIB mind az USB-RS232). Voltam olyan szerencsés, hogy ebben a chiphiányos időszakban találtam 10db ATMEGA32U4-et egy helyi kereskedőnél.


Egyelőre még nem volt időm beforrasztani és tesztelni. Amúgyis, még kell rá firmware, szóval amíg a firmware-el kapcsolatos kérdéseket nem oldom meg, az egész használhatatlan.

Firmware

Elérkeztünk arra a pontra, ami jelenleg a legnagyobb fejfájást okozza az egész képben.

Az elmúlt két hétben, amikor időm volt ezzel foglalkozni, próbáltam megérteni azt az USBTMC implementációt, amit találtam a github-on. Nem lettem nagy rajongója. Sajnos nem egy megfelelő, újrahasznosítható USBTMC implementáció, ami betartaná a LUFA tervezési elveit. Egy félkész, nem túl jó LUFA demo-n alapul, rosszul kezeli a az AVR lábait, nagyon fura a konfiguráció kezelése (A szabványban nem létező, az USBTMC-n kívüli konfigról beszélek).

Próbáltam megérten, hogyan működik, hogyan tudom átültetni a saját hardveremre. Eredetileg, csak a lábkiosztást akartam megváltoztatni a saját terveimhez, de már tudom, hogy nem állhatok meg itt.

A múlt vasárnap, végül rájöttem, hogy mi a legnagyobb probléma az egész dologgal. Sokkoló felismerés volt. A probléma gyökere, nem a megvalósításban keresendő, hanem a szabványban magában.

A szabványosító testület teljesen másképp gondolkodott mint én.

Az ő céljuk: kialakítani egy olyan megoldást ami műszer oldalon be tudja "csomagolni" a meglévő GPIB csatolót az USB-be, időt adva a natív USBTMC megvalósítás előállítására.

Az én célom: kialakítani egy olyan megoldást ami a (akár több) műszer GPIB csatolója és az USB közé tehető, becsomagolva a meglévő GPIB csatolót. Ezen túl kezeli a műszer oldalon a másodlagos címzést is.

Első olvasásra talán nem tűnik úgy, hogy túl sok különbség lenne a kettő között. A különbség, hogy a szabvány nem tartalmaz semmit ami a GPIB címzésre vonatkozik. Feltételezi, hogy az USB488 kiterjesztéssel rendelkező USBTMC eszköz, egy USB eszközként jelenik meg és nem többként.

Ha másodlagos GPIB címzés nélküli eszközökkel szeretnék csak foglalkozni, akkor talán együtt lehetne élni ezzel, de sajnos, nem ez a helyzet. Vannak VXI kereteim, valamint egy moduláris tápegységem másodlagos címzéssel.

Ha kicsit tovább ások kiderül, hogy sem a HP (Agilent/Keysight), sem a National Instruments nem valósította meg az USB488-al kiegészített USBTMC szabványt a saját USB-GPIB csatolóiban (HP 82357B, NI GPIB-USB-HS). Az egyikük "standard base device"-t használ a másik meg "vendor specific device"-t. Ezek meg cégen belüli zárt megoldások.

Visszatérve az eszközre magára. El kell döntenem, milyen irányba haladjak tovább a firmware fejlesztéssel. Itt vannak azok az irányok amik elképzelhetőek:

  1. Újraindítom az USB-CDC alapú megvalósításomat (Prologix parancskészlet alapú). Ennek megvannak a maga hátrányai, mint a CDC lassabb mint a natív USB "bulk" végpontok, a PC oldalon portolnom kell a saját meghajtómat a MeasureFlow alá, az eredmény egyetlen meglévő PCs software csomaggal sem lesz kompatibilis.
  2. Az AR488 firmware-t használom. A fenti hátrányokon túl, még a másodlagos címzést is meg kell valósítanom, az ő kódbázisukon miután az ott még nincs meg.
  3. Lemásolni a HP vagy az NI csatoló működését. Ez több szempontból is problémás. Rengeteg USB kommunkáció elemzéssel, jogi problémákkal, stb. jár.
  4. Fejleszteni egy USB kompozit eszközt (meg kell nézni egy móricka programban, hogy a Keysight IO library kezeli-e). Szóval a koncepció: fogni egy CDC eszközt amin keresztül lehet az egész cuccot vezérelni (úgy mint manuális beállítások, vagy SCPI emuláció). Csinálni dinamikusan készülő USBTMC eszközt minden GPIB műszerhez (elsődleges és másodlagos cím), ami vagy az automatikus felderítésen, vagy a CDC manuális beállításokon alapul.
Egyelőre ez az utolsó tűnik a célnak, ha nem futok bele valami megoldhatatlan gondba.

2022. február 7., hétfő

Új cuccok jöttek 3. - Karácsonyi érzés

Miután az EU eltörölte a €22 vámmentességi korlátot a behozott dolgokra (fogalmam sincs, hogy valójában ez volt e az ok), az AliExpress megváltoztatta a szállítási módot. Összegyűjtik a cuccokat a különböző beszállítóktól, bepakolják egy közös borítékba. Az eredményt gyorsabban kapod meg, ráadásul egy megbízható futárszolgálattól és nem a postától.

A csomagok a nagy borítékban. Úgy érzem, mintha Karácsony lenne, sok ajándékkal.


Nézzük meg, mi van benne.
Banán aljzatok és kapcsolók az előlap projectemhez (http://it-pro-hu.blogspot.com/2022/01/hp-e1300a-elolapi-csatlakozok-1.html). Miután ezek megjöttek, még néhány ellenőrtő mérés vár rám, hogy minden rendben van-e a tervekkel, és rendelem a paneleket hozzá.


Az E1300A-ban eredetileg PC-be szánt ventilátorokat használok. Nem vagyok nagy barátja annak, hogy levágjam az eredeti csatlakozót és helyettesítsem az E1300A-ba valóval (igen, egy idióta vagyok). Tehát rendeltem csatlakozókat. Ezekből tudok átalakítót csinálni az E1300A és a PC ventilátor csatlakozója közé.


Még decemberben vettem egy Keithley 236 SMU-t (erről nem írtam itt). Ennek a cuccnak triax csatlakozói vannak. Sajnos nem egyszerű (vagy olcsó) triax csatlakozót vagy kétszeresen árnyékolt kábelt (olyat aminek a két árnyékolás között van egy plusz szigetelő réteg). Kicsit tovább gondoltam. Az SMU a középső vezető és a belső árnyékolás között mér. Ez azt jelenti, hogy van egy szigetelő réteg a pólusok között, ebből adódóan kapacitása és természetesen szivárgási árama van (igen, ez csak pikoamperekben mérhető, de ez befolyással van a mérésre, azokon a jelszinteken ahol az SMU működik). Mi van akkor, ha két, külön árnyékolt kábelt használok és egy közös külső szigetelőbe húzom. Ehhez vettem némi "pigtail" kábelt. Ez annyira vékony (1,3 mm átmérőjű), hogy vannak fenntartásaim, képes leszek-e bekötni.
Kiderül, amikor megjöttek a csatlakozók.


A szabadidőmben, tovább dolgozom a mérésvezérlő szoftveremen. Amellett, hogy annyi műszerrel akarom kipróbálni, amennyivel tudom, különböző GPIB csatolókat is ki akarok próbálni (egyenlőre, csak USB alapúakat).
Tehát rendeltem egy NI GPIB-USB-HS csatolót (egy Agilent 82357B-m már van).
A csomag jelzései alapján teljesen eredetinek látszik.


És egy vicces dolog. Kínából jött, de Magyarországban gyártották.

És mára az utolsó cucc.
Vettem itthon ezt a cuccot 6500Ft-ért. Alapvetően a dobozért vettem meg (egy stabil eurocard méretű doboz). Van benne egy 24V-os tápegység, négy TDA2030 alapú teljesítményerősítő és egy rakás csatlakozó. Azt tervezem, hogy a rég polcra tett (remélhetően újrainduló) Curve Tracer projectemhez használom.