2014. október 4., szombat

Multiméter Mizéria 3. - Mérnöki Mestermű

ENGLISH VERSION

Egy multiméter érkezett ma. Ezzel együtt már négyen vannak, ami közel van az elvárásaimhoz.
Amikor az ebay-en licitáltam erre, fogalmam sem volt, hogy mi ez. Miután megérkezett teljesen biztos vagyok benne, hogy minden fillért megért amit rá költötten. Ha Dave Jones helyében lennék, akkor most csinálnék egy hosszú YouTube video-t tele "awsome"-at és "beauty"-val. De nem vagyok a helyében, így most némi fotó és szöveg jön.
Ez után a hosszú bevezető után lássuk miről is beszélünk.
Ez egy Fluke 8500A 6.5 digites asztali multimeter.

Ahogy látod ez a cucc nem ma készült. Őszintén bevallom, fogalmam sincs a pontos gyártási idejéről, de a kézikönyv amit találtam hozzá 1977-es. Ez azt sugalja, hogy a készülék kb. 35 éves. 1977 - tudod, a Star Wars éve. :-)
Abból az időből származik, amikor az amerikai cégek termékeit még Amerikában gyártották.


Az eszköz nehéz, kb. 10Kg. Ráadásul az eladó úgy csomagolta be és zárta le a dobozt, hogy egy atomháborút is túléljen.
Amikor bekapcsoltam rögtön elindult. Mértem néhányat vele a referenciáimon, együtt a HP multiméteremmel.
Feszültség:
Egy kicsit el van állítódva, szóval némi kalibráció nem ártana neki, ha terveim szerint referenciának akarom használni.
Ellenállás:


Ez jónak tűnik. Mellesleg jó lenne a 4 vezetékes ellenállás mérést használni, de ehhez kéne vennem némi megfelelő mérővezetéket (Kelvin clips).

A tesztek után kinyitottam a dobozt (Ez most történt másodszor. Először a kollégámmal nyitottuk ki még bent az irodában.).


Ez sokkolólag hatott. Sosem láttam ekkora rendet egy eszközben sem (főleg nem egy ilyen öreg cuccban). Ez egy mérnöki mestermunkának látszik.
Minden egyes kártya egy önnálló műanyag burkolatot kapott. Minden egyes kártya műanyag burkolatának a tetején van egy kihajtható ajtó, amin keresztül el lehet érni az állítási pontokat:


Végül egy kártya kibontva a burkolatból:


Igen boldog vagyok, hogy birtokolhatom ezt az eszközt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése