2014. március 11., kedd

3D - Nyomtatás, Marás, stb.

English

A 3D nyomtatóval változatlanul szenvedek. Most egy jó ideje nem próbálkoztam vele, addig nem is veszem elő újra amíg a végleges helyére nem tudom tenni.
A 3D megmunkálásnak viszont nem ez az egyetlen módja, sőtt nem is ez az egyetlen igényem rá. Már egy jó ideje szemezek egy rakás dologgal.
A történet valahol ott kezdődött amikor megvettem a fúróállványomat a Bosch barkácsgépemhez.


Ez alapvetően kellett, mert nélküle gyakorlatilag lehetetlen nyákot fúrni. Nem sokkal ezután elkezdtem godolkodni valami keresztasztal beszerzésén. Lehetett is kapni ehhez az álványhoz.

Ezt viszont nem vettem meg.
A folyamatos kínszenvedéseim a különböző készülékek dobozainak fúrásával vágásával azóta sem múltak el.
Arra gondoltam kicsit tovább lépek és veszek valamit amivel értelmesen lehet marni, mondjuk aluminiumot.
Találtam is egy szerkezetet, név szerint a Proxxon MF-70-es maróját.


Ez talán alkalmas lett volna a feladataim egy részéhez, de ezt is csak tervezgettem, nézegettem a lehetséges beszerzési forrásokat de vásárlás nem lett belőle.

Egy ideje a fejemben van a lehetőség, hogy építsek egy CNC marót. Ettől folyamatosan húzódozom, mert a szükséges tudás töredékével sem rendelkezem.
Egyszer azután nekiálltam és végiggondoltam, hogy mik lennének az elvárásaim egy ilyen szerkezettel szemben.
Íme:
Nyomtatott áramköri lapok marása, fúrása:
Ha ezt meg tudom oldani, nagyban egyszerűsödik és felgyorsul az életem.
Valami ilyesmire gondolok:


  • Sokkal kevesebb vegyszerrel kell dolgoznom.
  • Legalábbis részlegesen megoldódik a kétoldalas nyákok gyártása.
  • Megszűnik a lassú, kimerítő, pontatlan kézi fúrás
  • Sokkal pontosabb nyákokat kapok (a jelenlegi eljárásnál, volt, hogy egy 40 lábú DIP tokot már nem tudtam beforrasztni a pontatlanság miatt)
Aluminium előlapok fúrása, marása:
Régi vágyam, hogy profi előlapokat/hátlapokat tudjak csinálni. Jó lenne, ha a 44cm-es Hi-Fi méret is menne de ha ennél valamivel kevesebb, az is túlélhető, maximum nem tudok az egész felületen mindenhova marni.

Fa alkatrészek fúrása marása:
  • Az UV levilágító kapcsán sokat küzdöttem a fa dolgokkal, és még nincs kész minden.
  • Ott van a "GainClone" ahhoz is kellenek fa alkatrészek.
  • Van a fejemben még számtalan ötlet, ahol jó lenne.
Minden egyéb:
Most pl. némi akril gravírozhatnék jut eszembe.

Ha már így összeszedtem a dolgokat elkezdtem keresgélni valami szerkezetet.
Találtam is egy szimpatikus darabot, a ShapeOko fedőnevűt.



Az oldal ahol (nem)rendelhető, kínál egy rakás opciót. Össze is raktam ami nekem kellene. Rendelés előtt elballagtam a magyar HobbiCNC fórumra és az igényeimmel meg ezzel a szerkezettel el kezdtem kérdezősködni, hogy vajon jó lesz-e ez nekem.
Hát kb. kiröhögtek. Pontosabban nem. Korrektül elmagyarázták, hogy ezt miért felejtsem el, de gyorsan. A konklúzió: A szerkezet nem elég merev ahhoz a mérethez amit akarok, a szíjhajtás meg nem elég erős és pontos. Trapézorsós meghajtás kellene, söt még inkább golyósorsós.
Kaptam ajánlásokat is, hogy kb. mit építsek. Már elkezdtem összeszedni a tudást, a beszerzési forrásokat, már majdnem neki is kezdtem egy gépészeti tervnek.
Majd magamba néztem: Én most tulajdonképpen mit csinálok?
EMBER! EHHEZ NAGYON NEM ÉRTESZ!
Visszakanyarodtam a ShapeOko-hoz azzal, hogy biztos nem ennyire hülyék akik ezt megépítették, csak jó a házi céljaimra.
Meg is rendeltem volna, de hónapok óta nincs MakerSlide, és csak a hitegetés megy.
Most a hétvégén beleakadtam véletlenül egy Kínai szerkezetbe:



Golyósorsó, komoly megmunkáló szerszám (nem a belehekkelt Dremel), PCs vezérlés (az imádott űbercsoda Arduino helyett), 4. axis opció, stb.
Ha összerakom a (nem)rendelhető ShapeOko árát akkor ott vagyok mint amenyibe ez kerül. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy az áhított 44cm helyett, csak 39-et tud hozzában, de ezt a kompromisszumot hajlandó vagyok meghozni.
Az egyetlen kérdés ami maradt, hogy honnan? eBay/AliExpress Hong-Kong, vagy a magyar forgalmazótól. Mert igen ilyet is találtam (csak hát jelentősen a Kínai ár felett):
http://www.variometrum.com/index.php?route=product/product&path=78&product_id=137


2 megjegyzés:

  1. A múltkor futottam bele:
    https://www.youtube.com/watch?v=7EctuSTL7-w

    (a videó alatt ott a cég is, nem akarom reklámozni őket)

    Ezzel a géppel kompletten legyártható a NYÁK (+egyéb dolgok is, pl. gravírozás, marás stb.).
    A munkaterület viszont csak 140x200 mm, gondolom, neked kapásból kiesik.
    A legjobb a lötstop gyártása :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a cikk immár három éves. Sok víz lefolyt azóta a Dunán.
      Vettem egy kínai CNC3040-et amit annak rendje, s módja szerint tönkre is vágtam, majd elkezdtem rendbeszedni, amit félretettem hosszú időre. Most is várja, hogy foglalkozzak vele. Talán az év vége felé előkerül.
      Amit írtál, jól néz ki de piszok drága.
      Nyák gyártáshoz:
      1. Jelenleg építés alatt áll a plotterem ami kap nemsokára marófejet, ami reményeim szerint meg tudja ezt oldani
      2. Építetem egy Cyclone PCB factory-t. Aminek jelenleg egy horror az X tengely mozgatása. Ha ezt sikerül rendbe szednem, ez is alkalmas nyák marásra (másra se)
      3. Ha megjavítom a CNC3040-et az is egy opció
      4. A SeeedStudio-nál egy 100x100-as két oldalas lötstoppos feliratozott furatgalvanizált panel gyártása 10 példányban jelenleg $4.99-be fáj, plusz posta. Ha kibír a project 3-4 hetet (általában kibír) akkor ennyiért otthon hozzányúlni sem érdemes.

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.