2020. április 26., vasárnap

Az ország vízszerelője 3.

A legutóbbinál szentül megfogadtam, hogy nem lesz 3. rész. Egyszerűen azért, mert nem nyúlok többet vízvezetékhez. Hívok szakembert és kész.
Sajnos az élet, nem így alakult. A mai, karanténos időkben, sokmindent magadnak kell megoldanod, mert nem igazán tudsz szakembert hívni. Az én bejáratott gépészem, sem működik igazán most.

Előzmények
Van egy Grundfos JP6-os házi vízmű itthon, ami ellátja a kerti öntözőt. Pár évvel ezelőtt volt némi szivárgás a rendszerben. Ez legalább egy fél évig fennált, mire egy szakember megszüntette. Ez azt jelentette, hogy a szivattyú, pár prcenként be- és kikapcsolt, hogy feltöltse a szivárgást.
Sajnos mire a probléma megszűnt, a szivattyú maga is elkezdett minimálisan ereszteni. A fenti szakember azt mondta rá, hogy egy ilyen típusú hiba javítása 60-70eFt (az új szivattyú 93eFt), így javítás helyett, alá került egy műanyagtálca, amiből pár hetente ki kellett szedni a vizet.
Az idő előrehaladtával, egyre jobban eresztett, és az egész egyre rosszabbul nézett ki.
Rászántam magam a cserére.

Megrendeltem a szerkezetet (ugyanilyet) a Megathermnél. Megérkezett hozzájuk. Én pedig nem mentem el érte időben, így visszakerült a raktárba.
Eltelt egy újabb fél-egy év.
Újra megrendeltem.
Gyanítom az előző esetnél feketelistára kerülhettem náluk, mert az volt a válasz, hogy a készülék megszűnt és már nem beszerezhető. Értem én, hogy én vagyok a feketeseggű, de könyörgöm miért kell a pofámba hazudni? Én úgy gondolom, hogy ez róluk állít ki némi bizonyítványt.
Tavaly valamikor ősszel, szóltam a gépészemnek, hogy hozzon egy ilyen szivattyút, és oldja meg a helyzetet. Szerintem elfelejthette.
Mire jött idén az öntözési szezon, már karantén volt. Tehát rám maradt az ügy.

Megrendeltem a szivattyút. Immár egy másik helyen. Szerdán el is mentem érte.
Okulva az előzőkből, Szilvi azt kérte, hogy valamelyik reggel álljak neki, hátha kell valami a boltból hozzá.
Szombat délelőtt (nem is annyira reggel) nekiálltam.
Kihúztam a konnektorból, leszedtem a ki és bemenő hollandert. Gondoltam sínen vagyunk. Már csak a nyomáskapcsolót kell leszednem a régiről.
Na az nem mozdult. Semmilyen itthon lévő szerszámmal sem tudtam megmozdítani (kis csőfogó, svédkulcs). WD-40 az eredmény annyi, hogy a hollander el kezdett forogni (nem a menetnél).
Barkácsbolt - első fejezet
Vettem egy méretes csőfogót. Persze csak Knipex volt húszezerért, meg vettem egy 36-os csillagvilláskulcsot (volt egy érzésem, hogy kicsi lesz, de nem volt nagyobb). Vettem továbbá egy új hollander szetet, a régit, ha le is jön, akkor sem akartam visszarakni.
Hazajöttem. A villáskulcs tényleg kicsi lett, Végül is a régi csőfogómmal, meg a nagy böszme Knipexxel sikerült szétszednem a hollandert.


A kicsifiam nekiállt, hogy amennyire lehet, kiszedje a kócot a menetből.
Nem segített. Szilvi ötletére felakasztottam a kábeleinél fogva a nyomáskapcsolót a szárítóra, úgy, hogy a maradék hollander darab egy Cillit Duo-val teli csészébe lógott (viccesen nézett ki, de sajnos erről nem készült fotó)
Pár órával később, leszedtem a szárítóról. Fényesebb, vízkőmentes az lett, de nem mozdult.
Végül megfogtam a legnagyobb asztalos szorítóm, abba belefogtam az egész nyomáskapcsolót, és nekiugrottam a Knipexxel. Végre engedett.


Mire ide jutottam, világossá vált, hogy a hollander amit vettem a Bauhausban, nem jó. Apa - Anya menetes. Nekem meg Anya-Anya kell.
Barkácsboltok zárva, project elnapolva.

Vasárnap
Irány a Praktiker. A Bauhausban nem rémlett, hogy lett volna megfelelő hollander, Így kapásból a Praktikerben kezdtem.
Megvettem a hollandert és nekikezdtem a cucc elektromos részének.
Tegnap ugyanis amikor széthúztam a csatlakozót, ez a horror fogadott:


Ebből egyértelművé vált, hogy a nyomáskapcsolóból kijövő lengő aljzat sincs jobb állapotban. Még jó, hogy a házat nem gyújtotta ránk.
Miután a lengő aljzat öntött vizzáró, azt javítani nem lehet. Így még tegnap vettem egy hosszabbítót, amiről le tudom vágni az aljzatot. Szétszedtem a nyomáskapcsolót, kicseréltem a kábelt.


Ehhez legalább értek, pár perc alatt megvolt.
Na akkor mostmár minden megvan. Rakjuk össze.
Hollander szétszed, anyáz, megy vissza a Praktikerbe. A nyamvadt hollanderbe nem voltak képesek belerakni egy tömítőgyűrűt. 1"-os hollanderhez, meg persze nem volt itthon.
Újabb kísérlet.
Összerak, bekapcsol, folyik.
Szétszed, összerak, bekapcsol, nem folyik, viszont nyomás sincs, nyomáskapcsoló letilt.
Itt kezdtem el kiakadni. Erre megkaptam a beosztásom, hogy miért nem olvasom el a doksit.
Mer orosz.
Ok, fel a netre, második próbálkozásra előkerül az ezer oldalas, ezernyelvű izé.
Olvas, kiderül, hogy nem raktam be az ejektorszelepet (hogy ez meg mi a szar?). Kiszedtem a fedelét, nem fér bele. Itt bekapcsol az őrjöngő idegbeteg őrült. Arra gondoltam, hogy valami bekapcsolásnál elfordult, azért nem tudom berakni a szelepet. Vagy tönkrevágtam a vadi új szivattyút, vagy szedhetem szét az egészet, hogy be tudjam rakni a nyamvadt ejektorszelepet.
Kimegyek a kuka mellé, ahova a régi szivattyút tettem. Kiderül, hogy abban sincs ejektorszelep.
Haha, a gépészek sem olvasnak doksit. Az őrjöngésem az egekbe csap.
Persze van, aki tovább olvassa a doksit. Fel kell tölteni a szivattyút vízzel (önfelszívó, ja).
Minden összerak, működik, de folyik.
Szétszed, összerak, folyik.
Szétszed, összerak, folyik.
Sokadszorrá rájövök, hogy a sokak által istenített loctite 55-öt, hogy is kell használni.
Összerak. Nem folyik. kész.

Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz,
Nem nyúlok többet vízcsőhöz, ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.