2018. október 5., péntek

EPROMizéria

Bevezetés
Kb. 3 hete Rácz Peti megkért, hogy vegyek át egy EPROM programozós ügyet tőle. Egy Revox távirányítónak kéne új EPROM, ha újra jelentkezik a tulajdonosa. Ide is adott egy programozót azzal, hogy azt a darabot nem használja. Én félre is raktam a szerkezetet, mert ez még ráér.
Székffy Tominak kölcsönadtam az egyik Keithly 2000-esemet, mert valami hasonló beszerzésén gondolkodik.

Szeptember 23
Tomi nem kevés küzdés árán rájött, hogy a Keithley-vel valami nincs rendben. Problémás a soros portos kommunikációja amit szeretett volna használni. Némi nyomozás után kiderült, hogy mind a nála, mind a nálam lévő darab firmware-e A06-os, a létező utolsó A20-as és új kalibráció nélkül az A19-et lehetne használni.
A Keithley öreg darab, így nem a feldugom USB-re feltolom a firmware-t oszt jól van működéssel bír. Van benne két PLCC32 tokos (mint később kiderült OTP EPROM) memória amit csrélni kell. Találtam hozzá megfelelő flasht, meg is rendeltem a ChipCAD-nél.

Szeptember 25
Tudtam, hogy kell egy PLCC adapter, mert nálam nem volt. Elmentem érte Petihez. Programozó van, adapter van, már csak az ICk kellenek

Szeptember 26
Előkerült a Revox tulajdonosa. Küldött egy képet a benne lévő EPROM-ról. Ez egy szokásos 27C256-os.
Elrohantam a PLCC ICk-ért. Huhh, 5 percel zárás előtt értem oda a ChipCAD-be.
Este, nagy mellénnyel elkezdtem letölteni a TL866II programozó szoftverét. Jött is le, valami két bit per évszázad sebességgel.
Feldugtam a panelt a gépemre. Az USB-Soros átalakítója driver hibát dob. Nyomozás. A Prolific büdös nénikéjét, pont ugyanolyan kutyaütő banda mint az FTDI. Inkább még a saját authentikus korábbi chipjeik támogatását is kinyírták a driverből, nehogy használni lehessen egy hamisítványt.
Neten nyomozás, találok rá megoldást, boot után megy a driver. Ekkor találom meg a panelen a típusjelzést. A textool fogalalt és az ICP csatlakozó közé beékelve arra a másfél miliméterre. Anyám borogass!!! Ez nem TL866 hanem valami K150. Nem elég, hogy két órát szívtam az előbbi progijának a letöltésével, még kiderül két dolog:
1. Valószínüleg ezzel csak PIC-et lehet programozni
2. Ebben persze nem lehetek biztos, mert a letöltött hozzá való progi nem települ, valamit karttyol Kínaiul és szürke a nextnek kinéző gomb.
A netes források szerint 32bit-es OS kell neki. Ezt most nem próbálom ki.

Szeptember 27
Megnézem a Revox-os oldalt amit Peti küldött. Kiderül, hogy egy rakás különböző firmware van fenn, így az IC típusa kevés. Újabb kérdés a tulajnak: mi a távirányító típusa. Megkapom: H210

Szeptember 28
Nálam a másik programozó. Ez egy TL866CS. Töltök hozzá progit, kapásból elindul, majd csinál össze-vissza mindent. Hol felismeri a flash-eket, hol nem, stb.
Egy két óra küzdés után rájövök, hogy nem szereti a monitoromba épített USB HUB-ot. Rádugom direktbe a gépre. Íme az eredmény:



Keithley téma megoldva, jöhet a Revox

Szeptember 29
Találok itthon 6db 27C256-os EPROM-ot. Bedugdosom őket a programozóba. Persze, hogy 20 év letakarás nélkül töltött idő után is tele van mindengyik valami cuccal. Persze EPROM törlőm az nincs.
Próbálkozom órákig azalni különböző itthoni lámpák alatt. Eredménytelen. Útközben beugrottam az OBI-ba és vettem egy 150W-os halogént, hátha:


Hazajöttem, és bevillant, hogy ott a rovarcsapda. Abban UV lámpa van:


Végigkvarcoltak a dögök két epizód Trónok harcát - eredmény nulla

Szeptember 30
Drasztikus megoldásként összeraktam a tegnap vett halogént. Beleraktam a rovarcsapda tálcájába az EPROM-okat, ráraktam a halogént és otthagytam:


Ami most következik, az beillene a vicces utolsó mondatok közé. Így hangzik:
"Azt hittem fémből van"

Lili lányom jön, hogy bagó szag van (senki sem dohányzik a családban):


Ekkor kaptam meg: "Ezt itt most fejezd be! Ha folytatni akarod, akkor kint az udvaron"

Október 1
Elkezdtem valami értelmes megoldást keresni. Találtam is egy 4W-os Osram germicid fénycsövet. Némi beszélgetés a forgalmazóval -nem értettem, hogy mi a franc az a 29V rajta amikor a 230-ba akarom bedugni. Megnyugtattak. Azzal az előtéttel menni fog.

Október 2
Megjött a cucc. Mibe szereljem bele. Semmi kedvem sem volt valami fa, alu, 3D nyomtatott, anyámtyúkja izét barkácsolni hozzá. Így marad, majd holnap.

Október 3
A Lomex kínálatában találok egy szimpatikus szétbarmolható dobozt. Majdnem megrendelem, amikor rájövök, hogy ilyet már vettem, a soha be nem fejezett CNC PCB marómhoz.

Október 4
Összeraktam.


Fél óra kvarcolás, fél siker. 3db törölve a 6-ból. Na akkor írjuk meg.
Adatlap letölt, írási feszültségek gondosan beállítva a kiválasztott pontos típushoz.
Irány a Revox-os oldal a firmware-ért ...

Hogy az a jó büdös!!!!! Áááááááá!!!!!
A H210 fent lévő firmware-éhez 27C512 kell. Síííííííííííííííííííírok!!!!!!!!

Alkatrész doboz előszed. Találok is 4db-ot. Persze mindben van valami.
Ekkor ültem le megírni ezt a cikket....

Október 5 - Epilógus
Reggel 5-kor frissen és üdén betoltam kvarsolni a 27C512-ket. Fél óra múlva kiszedtem, mind a négy normálisan törlődött.
Kibontottam a Revox zip-jét. Kiderült, hogy a fájl 32KB ezt már csak sztoikus nyugalommal fogadtam. Előszedtem az egyik tegnapi sikeresen törölt 27C256-ot, megírtam az EPROM-ot, és felcimkéztem:


Idő közben rendeltem magamnak egy TL866II-t az eBay-en az feljogosított kereskedőtől. Így fix, hogy eredetit kapok, olyan $100 körül az összes kiegészítőjével.
A nálam lévő programozókat visszaviszem. Ettől kezdve már ezek az ezeréves őshüllők sem fognak ki rajtam, ha kell valami valahova.

9 megjegyzés:

  1. Én is szeretnék egy TL866II -t de sokallom érte a $100 -t úgyhogy régóta nézegetem-nézegetem, de még nem rendeltem meg... Kitől rendeled?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyártó oldalán megkerestem a hivatalos forgalmazót, így tõlük rendeltem:
      https://www.ebay.com/itm/XGecu-TL866II-Plus-Programmer-for-SPI-Flash-NAND-EEPROM-MCU-AVR-23-adapters-clip/323344078310?_mwBanner=1&ul_ref=https%3A%2F%2Frover.ebay.com%2Frover%2F0%2F0%2F0%3Fmpre%3Dhttps%253A%252F%252Fwww.ebay.com%252Fulk%252Fitm%252F323344078310%26rvr_id%3D0%26rvr_ts%3D6cd872a01660ab1dd5576371fffdce06&ul_noapp=true&pageci=5290011d-6d94-4c86-9e1f-af21f8176eda

      Törlés
  2. Egyébként van különbség a II és a CS között?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van, a CS-ben nincs ISP többek között.
      Itt az összehasonlító tábla:
      http://www.xgecu.com/en/

      Törlés
  3. Majd írd meg ha megjön mennyit kellett még ráfizetni és hogy mennyi idő alatt érkezett meg. Mik azok a revox és Keithley készülékek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Revox egy H210 típusú távirányító. A Keithley, mint a képeken is látszik, egy Keithley 2000-es 6 1/2 digites asztali multiméter.

      Törlés
  4. Atyaég még sosem láttam ilyen távirányítót 1984?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látni én sem láttam. Csak EPROM-ot gyártottam hozzá. :-D

      Törlés
  5. visszatérve a CS és II közötti különbségre, én úgy hallottam csak a firmware más vagy nagyon egyszerűen alakítható a CS II-re. De nincs pontos infóm. Viszont az ismertetőkben ami van mint különbség, ott valami nagyon nem stimmel. Ezt írja: ISP for 24/93/25 MCU. Ezt nem tudom értelmezni. Ezek nem MCU-k, hanem soros eepromok. Ezen kontextusban az ISP-nek azaz in system programmingnak semmi értelme. Illetve ezek programozása annyira alap dolog, hogy nem hinném, hogy ezt a CS ne tudná.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.