2018. augusztus 27., hétfő

Hang és Technika

Mondtam már, hogy őrült vagyok? Nem? Pedig igen.
Hogy az elején kezdjem a történetet:
Valamikor gyerekkoromban az elektronikával való ismerkedést, mint sokan mások én is az audio technikával kezdtem. A történet 1981-re nyúlik vissza, amikor a családunkban megjelent az első Hi-Fi torony. Nevezetesen a "Kis Vidi". Viszonylag gyorsan kiderült, hogy a hangminősége nem kevés kivánnivalót hagy maga után. Ekkor elkezdtek mindenféle audió elektronikák kikerülni a kezeim közül (Quad 405, STK, HFM I. stb.)
Eltelt pár év, elmúltak a gimnazista évek, velük együtt elmúlt az átkos is, a hiánygazdaságával egyetemben. Kerültek hozzám mindenféle elektronikák, és arra jutottam, hogy már nincs mit építsek. Áteveztem az informatika világába.
Sok év telt el anélkül, hogy a forrasztópákát a kezembe vettem volna. Ez tartott olyan 2008-9-ig.
Ekkor valamilyen indíttatásból, újra erősítőt akartam építeni (amiből persze teljesen más lett, de ez egy másik történet).
Amikor épp az új erősítőépítős korszakom tombolt, a kezembe akadt a Hang és Technika című magazin. Ez a lap 1999-2000-ig élt és összesen 8 lapszáma jelent meg (akkoriban egy kiadóban dolgozva még az is megfordult a fejemben, hogy fel kellene éleszteni).


Különböző forrásokból sikerült megszereznem az összes lapszámot, majd "őrülthöz" illően bescanneltem, retusáltam az egészet, nem kevés munkával. A project akkor ennyiben is maradt. Hosszasan tervezgettem, hogy megkeresem Huszti Zsoltot (Zsolt Audio, Heed Audio) a lap főszerkesztőjét, hogy közkincsé tehessem a kiadványt. Ez csak terv maradt, egy pár héttel ezelőttig.
Ekkor sietett segítségemre Rácz Peti barátom, aki felvette a kapcsolatot Huszti Zsoltal. Így most az ő engedélyével közzéteszem a nyolc lapszám PDF-jét.
A lapszámok itt a blog kezdőlapján bal oldalt a Hang és Technika cím alatt találhatóak, tölthetőek le.
Köszönettel Huszti Zsoltnak és Rácz Petinek.

2018. augusztus 10., péntek

Búcsú a "szabadságtól"

Van egy rakás Freescale FRDM (Freedom - szabadság) panelem itthon. Egy rakás dolgot próbáltam csinálni belőlük az elmúlt években. Minden esetben kataszrófa lett a vége. Analizálgattam az okokat, de nem találtam. Azt kell mondjam, szimplán nem vagyunk kompatibilisek egymással.
Nem vagyok idióta. Dolgoztam MSP430-al, TI Tivával, AVR-el, ESP8266-al, Nuvoton ARM procikkal, legújabban STM32-vel. Tipikusan pár nap tanulás és szívás után megtaláltam az utat, de ezzel (Kinetis széria) nem.
Pedig ők, mindent megtettek a siker érdekében. Erich Styger egy kiemelkedő blogot (mcuoneclipse.com) ír a témában. Rengeteget tanultam tőle. A Freescale volt az egyetlen a uC gyártók közül aki itt Budapesten tartott nyilvános workshopokat.
Semmi sem segített. Úgy döntöttem, hogy átadom az összes Kinetis/Freedom világhoz tartozó eszközömet az újonan alakult 1337-es menedéknek.


A panel torony várja a polcon a szállítást.

2018. augusztus 5., vasárnap

A nagy multiméter robbantgatás 3. újabb három jelölt

Most három multimétert hozott a postás. Na nem ma, hanem a héten, csak nem volt időm/kedvem foglalkozni velük.
Kezdjük a leg emblematikusabb darabbal. Ez adta az ötletet, hogy egyáltalán megtörténjen ez a teszt:



Ez a 830B nevű darab. Nekem sárga lett belőle. Az eredeti tesztben egy piros szerepel, de szerintem csak ennyi a különbség. Martin Lorton (mjlorton - https://www.youtube.com/user/mjlorton ) a Fluke-nál járt, ahol teszteltek egy ilyen multimétert. Ha valakinek nincs kedve végignézni a video-t akkor a 6. percnél kezdődnek az érdekes dolgok:


Én szét is szedtem a cuccot:


Hát a bele igazolja is a videón látottakat:


Nem akarom ismételni magam, de nagyjából ugyanolyan borzalmas mint a DT-9205A belülről:
Minősíthetetlen csatlakozók, hiányzó biztosíték, stb.
Sőtt, hogy rontsunk a helyzeten, a csatlakozók hozzávezetései mindenféle szigetelés nélkül, 1-2mm-re vannak egymástól.

Második delikvensünk ennek a negytestvére, az XL830L:


Ez talán egy fokkal jobb mint az előző kettő (tévedés ne essék ettől még minősíthetetlen marad):


Van benne biztosíték, de milyen?
Mintha még egy PTC-t is felfedezni vélnék.
A GND csatlakozóhoz két kiállás van a panelen, könyörgöm miért nem a másikba forrasztották be? Akkor legalább az óngombóc távoltabb lenne kicsit (persze ez a kúszóutakon nem sokat segítene).

A harmadik:
Ez egy Uni-T UT-20B pöttöm méter.


És belülről:


Sose gondoltam volna, hogy egy 5x20 üvegcsöves biztosítékot már pozitívnak kell értékelnem.
A korábbiak fényében, annak tűnik. Persze meg kell jegyeznek, hogy ebben a cuccban a biztosítékon kívül semmi védelem sincs.
Igen, megnéztem a panel másik oldalát is:


Na szóval, ez sem egy jobb eresztés, várom még, hogy megérkezzen a többi.

2018. augusztus 1., szerda

Megnyílt a 1337-es menedék

Szóval, lett egy új hely ahol lehet alkotni, ha nincs otthon helyed, műszered, esetleg hiányos a tudásod és segítség kellene. Köszönet a helyért Durucz Bélának és segítőinek. A felszereltség a közeljövőben még sokat fog javulni:

https://www.facebook.com/vault1337/

Néhány gyors mai kép:






2018. július 31., kedd

DIY Curve Tracer 3. - Mikrocontroller választás

Ahogy korábban említettem a két AVR mikrovezérlőt le akarom cserélni egy db 32bitesre.
Itt vannak a kiválasztási szempontok:

  • Két legalább 12bites D/A csatorna - Egyet a színusz jel generálására használok, a másikat az impulzus generálásra (nincs még megtervezve, eldöntve de jobb, ha elérhető)
  • Két legalább 12bites A/D csatorna - A mért eszköz feszültségének és áramának feldolgozására. Ha párhuzamos konverzió és/vagy differenciális bemenet elérhető, az nem hátrány, de nem is követelmény.
  • DMA a D/A működtetéséhez
  • 32 bites mag - preferáltan ARM Cortex-Mx
  • Arduino ököszisztéma támogatás és ingyenes natív C/C++ IDE támogatás (még nem döntöttem köztük, így kell, hogy mindkettő meglegyen)
  • alacsony költségű fejlesztőpanel
  • Könnyen forrasztható tokozás (legalábbis számomra könnyen forrasztható: TQFP rendben, QFN, BGA nem - tudom, hogy ez a saját személyes korlátom, de egyenlőre nem akarom megtanulni)
A fenti specifikáció alapján ezt választottam: STM32F303RET6:
https://www.st.com/content/st_com/en/products/microcontrollers/stm32-32-bit-arm-cortex-mcus/stm32-mainstream-mcus/stm32f3-series/stm32f303/stm32f303re.html

És a hozzá tartozó fejlesztőpanel:
https://www.st.com/content/st_com/en/products/evaluation-tools/product-evaluation-tools/mcu-eval-tools/stm32-mcu-eval-tools/stm32-mcu-nucleo/nucleo-f303re.html

Tegnap meg is rendeltem a Farnelltől, ma hozta a futár:



Következik: A fejlesztő környezet összerakása



2018. július 29., vasárnap

DIY Curve Tracer 2. - Koncepció

Most összefoglalom a project néhány tervezési koncepcióját.
A harmadik verzióból indultam ki. Úgy látom, hogy ami készül azt hívhatjuk 4-es verziónak, mert annyi módosítás történik rajta.
  1. Moduláris kiképzés. Akár saját kijelzővel, akár oszcilloszkóppal legyen használható
  2. Egy 32 bites mikrovezérlő a két 8 bites AVR helyett (valószínüleg egy STM32)
  3. Belső tápegység
  4. A Huntron Tracker 3200S specifikációja alapján - kivéve a 128bites scan interface-t
  5. Megszabadulni a mechanikus reléktől (még a reed-től is)
  6. Megszabadulni a digitális potméterek nagyjától - nem igazán illenek a képbe, inkább ellenállásokat akarok használni MOSFET kapcsolókkal
  7. Megszabadulni az R-2R D/A konvertertől. Inkább a mikrovezérlő belső D/A-ját használom.
  8. Amennyire lehet a mikrovezérlő belső AD,DA,DMA stb.  használata
  9. Megszabadulni a trimmer potméterektől amennyire lehet (valószínüleg némi offszet beállítáashoz maradni fog néhány)
  10. A rendszer hibáját 1% körül tartani mindenhol (ez nem egy preciziós szerkezet. Ha szignifikánsan növelnénk a precizitását, az ára is elszállna)
  11. Az impulzusgenerátor beépítése modulként. A 3. verzióból ez hiányzott.
  12. Alacsonyabb ellenállású áramkorlát (egészen 10 ohmig lemenni)
Először elkészült egy blokkdiagram:


A többi majd jön.