2016. január 2., szombat

3D Nyomtatás - mintha működne

ENGLISH VERSION

Hosszú utazás volt, és még nincs vége. De egyenlőre az eredmény kielégítőnek tűnik.
Több mint egy hónap telt el azóta, hogy írtam erről. Rengeteg dolog történt azóta.
Az új nyomtatóm megérkezett, majdnem teljesen össze is szereltem, amikor kiderült (internetes fórumok alapján), hogy a hozzá adott MK8-as fejegység egy vicc. Nagyjából ugyanolyan vacak mint a Robo 3D eredeti feje volt. Tehát ki sem akarom próbálni. Rendeltem egy Bulldog Lite extrudert és a jól ismert E3D v6 fejet (hogy pontos legyek a Kínai klónját).
Ez utóbbi még nem érkezett meg, és én nagyon nyomtatni akartam. Vettem egy mély lélegzetet és nekiálltam a Robo 3D javításának - milliomodik kísérlet.

  1. Megjavítottam az Y irányt. Sokkal könnyebb volt mint gondoltam. Kivettem a két csavart ami a müanyag bütyköt tartja a bordás szíj végén. 15 fokot tudtam húzni a szíjjon.
  2. Kicseréltem a fejnél lévő törött (ragszallaggal reparált) ventillátor tartót arra amit jó ideje terveztem/nyomtattam és az asztalomon kószált.
  3. A feltételezésem, hogy a nyomtatás az ABS hőigénye miatt áll meg, úgy néz ki, hogy korrekt volt. Ezek alapján, az elektronika hűtésének rendbetételével most nem foglalkozom, mert csak PLA-t akarok nyomtatni.

A jövő fényesnek látszott, megcsináltam az első tervet és...
Mielőtt elkezdtem volna nyomtatni, a régi Dell laptopon amit a 3D nyomtató meghajtására használok, a Windows közölte, hogy a merevlemez kritikust állapotban van és sürgősen cserélendő.
HOGY AZ A JÓ BÜDÖS...
Az eredeti meghajtó egy 320G-s darab. Egy 120-as SSD-t akartam használni helyette.
Csináltam egy másolatot a Clonezillá-val egy 2T-s lemezre (azért, hogy meg tudjam csinálni a partició átméretezését mielőtt az SSD-re rakom, a félhalott régi merevlemezt a lehető legkissebb métékben akartam terhelni). Ez vagy három órát tartott és rengeteg rossz szektort jelentett.
Chkdsk, átméretezés, stb.
Második Clonezilla az SSD-re.
A gép nem indul.
Rendben. Feladom. Nem tudom, hogy milyen fontos adatom veszik (max némi nyomtatóbeállítás és a módosított Arduino forrása a nyomtatónak), de nem akarok, belefutni valami hosszas Windows reparálásba sem.
Kibontottam az egyik vadiúj BeagleBone Green-t, felraktam rá egy Ubuntu-t és az Octoprint-et (némi próbálkozással kb. egy nap alatt összejött). Úgy éreztem, hogy a BBG nem elég erős, hogy a "szeletelőt" (slicer) is elvigye, valamint a régi Cura telepítésével is voltak gondok. Tehát úgy döntöttem, hogy a slicer megy a Core i5-ös asztali gépemre és maradok a Slic3r-nél amit korábban is használtam.
Ezek után már minden simán ment. Itt az eredmény:



Ez az egyik futó projectem doboza. Nem teljesen tökéletes, de elégedett vagyok az eredménnyel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.