2014. augusztus 11., hétfő

Lync telepítés bonyolultan

Cégünk jelenleg SkyPE-ot használ a belső kommunikációra (instant message, telefon,videokonferencia). Az utóbbi időben elég sok bajunk van vele. Szakadozik, lebontogat. Ezen túl, céges környezetben igen kényelmetlen használni.
A tárgyalóban van egy gép. Ezt használják a kollégák a belső gittrágásokhoz konferenciagépnek. Van rajta egy jog nélküli felhasználó akinek a SkyPE felhasználója mindenkinél fel van véve aki a konferenciákon részt vesz.

Múlt hét Hétfő:
Kezdődő gittrágás kapcsán jönnek a kollégák, hogy a SkyPE kliens nem tudja frissíteni magát, kéne neki egy admin. Odamegyek, kétszer megpróbálok belépni az atyaúristen felhasználómmal az UAC-ba, nem enged be. A kollégák elzavarnak, hogy hagyjuk, a gittrágás megy ennélkül is, és az most fontossürgős.

Kedd délután:
Megtalált a manágement, hogy Lync kéne. Némi kavarás, hogy épp tudok-e E3 próbát kérni az O365-ből. Nem tudtam, vettünk néhány felhasználót próbára. Este 9-re ketyegett a Lync

Csütörtök:
Elővettem a tárgyalóban lévő gépet. Megpróbáltam belépni rá adminként (domain adminként). Közölte, hogy nem tud beengedni, mert a gép és a domain közötti trust az örök vadászmezőkre távozott. Kísérlet jobbra, kísérlet balra, semmi.
Kiderült, hogy sikerült két gépnek azonos nevet adni. Hurrá!!!
Fogtam a másik gépet amely láthatóan birtokolta az accountot a domainben és átneveztem.
Újabb bejutási kísérletek következtek, sikertelenül.
A lokál admin jelszavát nem tudom. Próbáltam kideríteni, nem jött össze.

Péntek:
Sürgetés a manágementtől, hogy lehet-e már Lync-et teszteli. Nem.
Törjük föl:

A homlokomon látható balek felirat villogtatása bekepcs

Keresek offline password hack toolt.
Találok egyet. Kiírom USB-re, gép nem bootol.
Keresek másikat. Közli, hogy USB, csak a fizetősben. Ok. CD-t írok. Bootol (Linuxot). Megmutatja a felhasználókat. Közli, ha jelszót akarok változtatni, fizessek.
Anyád.
Fizetek.
Letöltöm,
USB kolcsot gyártok.
Bedugom a gépbe, nem bootol.
Anyád.
CD-t írok. Bootol. XP-t!!!!!!
Grafikus felület, nem látja a diszket.
Már, hogy a repedtsarkú büdös istenit látná a nyüves 13 éves XP a diszket egy akutális UEFI-s notin?
Mi a halálért kellet azt a linuxot ami megmutatta az accountokat XP-re cserélni.
Pénz kuka. Eddig is utáltam azokat a cégeket, amik free toolok tetejére épített grafikus szirszarból csinálnak pénzt. Általábban messze elkerülöm, csak most sürgős és fontos. Reméltem legalább működik. Hát nem.

Ma (azaz Hétfő):
Nézzük meg, hogy a Hiren aktuális verziója kezeli-e a Windows 8.1-et.
És igen.
Hiren letölt, CD süt, bootol.
Nem bootol. Megáll valahol a password change-es linux közepén.
Néhány kernel opció kipróbál, semmi. Csókoltatom a Lenovo-t, vagy valakit.
Noti szétkap, vinyó ki, HP desktop-ba be.
F2, F8, F9, F10 össze-vissza nyomkodása: Hiren elindul.
Kinyírom az Admin jelszót.
Vinyó vissza a notiba.
Admin nem tud belépni. WTF?
Megint szétszed, diszk, vissza a HP-ba.
Megnézem tüzetesebben:

User: Administrator
Is Admin: Yes
Status: Locked

User: XXXXXXXX
Is Admin: Yes
Status: Blank

Hogy az a jó büdös. Nem figyeltem oda. A lokál admin tiltva, helyette viszont van egy user JELSZÓ NÉLKÜL, ADMIN JOGOKKAL!!!!

Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Balek lámpa kikapcs

Vinyó vissza,
Jelszómentes userrel belép,
domainből kiléptet,
domainba beléptet.
Domain Adminnal belép,
Lync letölt telepít.
Az össz áldozat, a tárgyaló user automatikus loginja. Ezt még orvosolnom kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.